függvénytáblázat V. - körző

Ha lekapkodsz a polcról könyveket és beleolvasol, akkor láthatod: a korok, magukhoz igazítják az embereket. Aztán egyszer eljön az idő, amikor az emberek igazítanak a koron. Akkor beszélnek (írnak) már olyanról is, amiről addig nem.

Van aki halad és van aki lemarad. Nem kell holnap annak lennie, ami tegnap volt. Mindig is azt véltem, hogy az életet élvezni kell – mert egy van belőle -, ezért nyomós ok kell arra, hogy miért ne változzanak a dolgok, vagy, hogy miért ne tudjunk dolgokat.

Ha valamit helyesnek vélsz és az neked megfelel, távolról sem azt jelenti, hogy másnak úgy jó, azt pedig végképp nem, hogy neki is azt kell csinálni. A tudatlanság pedig nem mentség. Állapot. Hogy tartós vagy sem – az sok mindentől függ. Az „istennek nem tetsző” kijelentéssel pedig mindig is bajom volt. Először is az, hogy ha nem tetszik neki valami, akkor szóljon nekem (vagy törölje a fejemből a dolgot). Másodszor pedig azért mégis csak furcsa, hogy mindig egy bizonyos embercsoporton keresztül tolmácsolódik nekem a véleménye. Ahol szinte állandóan kiderül, hogy tulajdonképpen ez az embercsoport eldöntötte - vagy a szószólójuk -, (hogy ráérésből, irigységből foglalkoznak-e másokkal ezt nem tudom) ez nem helyes. Ha nekik nem helyes, ne tegyék...

(...)

Sokat tűnődtem már azon, mennyivel könnyebb lenne mindenkinek, ha néha beszélnénk. Mert két ember közötti dolgokban az egyik mindig tudja a választ, vagy legalábbis képes megfogalmazni a problémát.

Amikor a ’ vállalatokkal ’ foglalkoztam, a nyilvánosháznál el kellett tűnődnöm azon, hogy ki miért megy be és legfőképp azon, ki miért nem megy be, pedig be akar(t). Ez a téma sokfelé elvitt. Eszembe jutott a rég hallott mondat: ’bekaphatják és kinyalhatják … választhatnak’. De mi az oka, ha nem akarják? Az utóbbival egyszerű: fürödj rendesen. Az előbbit pedig gondold végig. Ez se nehéz, rossz ízű dolgot senki nem akar a szájába.

Gondolj bele, vajon mennyire másképp (egyszerűbben) alakulnak azok az ’éjszakák’, ha valakinek van annyi esze, hogy ezt annak idején szóbahozza? Ha pedig megvan a probléma, akkor megtalálható a válasz.

"A fekete retek és a fokhagyma kellemetlenné teszi az ízét és az illatát is.

A vörös papaya simítja az ízét, a mangó egzotikus ízt csempész bele és így tesznek a citrusfélék is (narancs, citrom, lime), ha a héjukból is eszel keveset.

A spárga rontja az ízét, ahogy a zöldségek közül a karalábé és a zeller is.

A hagymaféléktől robosztusabb ízű lesz.

Az uborka és kicsit a cékla és a torma csökkenti a folyékonyságát.

A sárgadinnye és az ananász mind az ízére, mind az illatára felettébb jótékony hatást gyakorol.

A cigaretta és alkohol hazavágja és a gapefruittól is keserű lesz."

Csak így kapásból ennyi. Miért ne lehetne javítani a dolgokon? Csak egy kis időt kell rászánni: kis kutakodás után ez mind megtalálható a világban. És persze még nagyon-nagyon sok minden…

tábla-II.	tábla-IV.	tábla-VII.	tábla-VIII.	tábla-IX.

Ken Park

Ken Park, 2002 
Amerikai - holland - francia filmdráma. Brutális tükör - eltorzult fiatalokról. Az biztos, hogy szigorúan korhatáros. 92 perc.
Larry Clark és Edward Lachman rendezte. a forgatókönyvet Harmony Korine írta.

Adam Chubbuck - Ken Park
James Ransone  - Tate
Tiffany Limos  - Peaches
Stephen Jasso - Claude
Mike Apaletegui - Curtis

Ken Park igazából az első pár perc főszereplője. Meg kell mondjam, döbbenetes főszereplője.

 Utána a film időrendben visszaugrik, hogy elmagyarázza, miért történt, ami. Teszi ezt négy jóbarát mindennapjain keresztül. Nem akarok beszélni a filmről. Inkább hagyom, hogy fejbe vágjon. Mert fog. A film brutálisat üt: szex, gyűlölet, erőszak, szabados élet- és mindezek egyvelege. Nem véletlenül övezték botrányok világszerte. Viszont amit mutat, az van. És áldhatod a szerencséd, ha tőled messze...
A képi világ húzós, ezért, ha kezdesz nyugtalankodni a filmtől - akkor hagyd abba. Gondod legyen rá, hogy kiskorú gyermeked ne láthassa!

pihenő I.

Épülgetett a kert, nem voltak kerítések - elv nélkül szebb a kilátás - és persze bármi és bárki bejöhetett (a kontra szelekció akkor még feküdt nekem). Egyre több minden íródott a ’lapra’.

És végre normálisan be lehetett határolni, hol is tartok. Előtte csak nagyjából, mert ugye az „ülj a fenekeden nyugodtan, gyerek” az olyan 11-13, a „mindjárt nyakon váglak” 12-14, a „kapsz egy pofont” olyan 14-17 év környékére tehető. A normális meg ugye úgy van (pszihológ), hogy az ifjúkor 17-25… Az emberré váláshoz már csak  egy feltétel hiányzott. A versenysúly. Mert hát 100 kiló alatt nem ember az ember. Ezt sosem értettem, de mivel a kocsmában hallottam, és ott van ám bölcsesség, igaznak tartottam. Ez a probléma egycsapásra megoldódott (persze jó néhány év elteltével) azon a jeles éjszakán, amikor először ébredtem a hangokra: „Itt vagyuuunk!” - tájékoztattak elég világos célzattal, a hűtőgépben lévő rántott csirkecombok éjjel 2 óra körül, úgy két szoba + folyosó távolságból. Az, hogy a töltött-káposzta meg énekel, teljesen rendben lévő dolog. A versenysúly rendezve.

Mindig is nagy érdeklődéssel néztem az elvhű emberekre. Olyan várakozással eltelve. Közben meg nem tudtam eldönteni, hogy udvariasan hallgassak (habár az udvariasságról különbejáratú véleményem van, mármint abban az értelemben, hogy mikor, mennyire kell, hol helyénvaló és tulajdonképpen mire is találták ki) vagy egyszerűen kiröhögjem őket. A bűnös városban tudomásul vettem a ’de okos’ témát ez engem azóta sem zavar. És naná, hogy főleg nem fog vissza. Amiért mégis általában hallgatok, annak oka pusztán annyi, hogy ha minden ostobának kiselőadást tartottam volna, arra úgy időben, ráment volna az életem.

Az első ilyen elv - a megvesztegethetetlen-, amit mindig élvezettel hallgatok, ez a római picula címkéjű. A pénz, talán még az embernél is bonyolultabb lelkületű. Az tuti, hogy van lelke, ha már tud beszélni, ugyanis a világon valaha vert összes pénzérme egy mondatot mindenképpen el tud suttogni: "Nem a tiéd vagyok!" Azt, hogy az első római picula, hogyan került a zsebbe, ugorjuk át. Végül is egy történetet bárhonnan lehet kezdeni, az még nem minősül feltétlenül hazugságnak. Szóval ott lapul az egy (unatkozó, magányos) római picula a zsebben. Az ember megy ide-oda, teszi dolgát, és egy csöndesebb, nyugodt pillanatban egyszer csak figyelmes lesz egy vékony, megtört, elárvult hangocskára: „Egyedül vagyok. Kérlek, adj nekem egy társat.” Egy ilyen ártatlan hangnak ki állna ellen? Legyen hát kettő, csúsztatunk egy másikat a zsebbe. És még csak eszünkbe sem jut, hogy óvatosnak kellene lennünk. Ha az ember összekapcsol olyan ködös mondatokat, hogy „az ezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik”, hogy „ha rálépsz az útra kijelölted célod” – akkor azért már berreghetne a vészjelzője. Talán berreg is, csakhogy a sok vékony hangocska kórusánát, ezt a berregést már nem hallani. Nagyjából ilyen elmélkedés után gondoltam, hogy tudom a pénzről, amit tudnom kell. Így a pénzhez hozzákapcsoltam címkegyűjteményemből a legegyszerűbbet: 'veszélyes'. Mivel meg egy időben érdekelt is, hát még tanultam is róla.

Úgy alakult, hogy egy összejövetelen ahol az Égilakók - akikkel a kutyák ugatása révén már rég megismerkedtem - humorérzékének hála, a várt társaság összetétele mégsem a tervek szerint alakult. És igen gyorsan az „Állatkerti séta” felvételén találtam magam, ráadásul 3D-ben. Abban az értelemben, hogy néhány ember stílusát nem nagyon tudom másként leírni. Kiütésem van azoktól, akik egy asztalnál mindig olyat kérnek, ami nincs; aki olyan teát/pezsgőt akar inni – a nevét persze nem tudja kimondani a nyomorultja -, amit vagy nem lehet beszerezni az országban, vagy 10 gramm/1 pohárka belőle, egy aranyrúd ára; vagy az asztalnál egyszerűen olyanról beszél, ami csak a száját szellőzteti. Ezeket az embereket az „allűrke” címkével tapétázom be magamban. Egyszóval minden adott volt, tönkre lett téve az estém. Egy napi járóföldék jódolgukban, már épp a háború borzalmairól cseréltek eszmét. Már minden épeszű dolgot szemügyre vettem a helyiségben, amit csak lehetett, mikor megakadt a szemem a radiátoron. Még hogy a háború borzalmai - és elkezdtem azon törni a fejem, hogy egy jól fűtött szobában érdekes a hidegről és a sarkvidék jegéről beszélni, de nem vezet semmire. Ahhoz talán ott kéne lenni. Ó! Katt. Meg is van. A római picula, a hideg - rögtön betársult a megvesztegethetetlenbe. Átforgattam a gondolatot.

Ha csak úgy beszélgetünk róla, akkor még elmegy a megvesztegethetetlenség. De mi van, ha ülsz az asztalnál. Én meg kérek tőled egy szívességet... És közben valós időben, magam mellől felemelek egy szép, új diplomata táskát, és kinyitom, és feléd fordítva leteszem eléd. Igen pontosan úgy, mint a filmekben, benne lapulnak szépen, kötegelve - de ez most ittvan előtted... Ha nincs a pénznek szaga, akkor miért némultál el? Ha nem vagy megvesztegethető, akkor miért remeg a kezed? Mert más dumálni egy jól fűtött lakásban a hidegről és más ott állni a sarkvidéken?

És attól a pillanattól kezdve tudtam már, hogy a megvesztegethetetlen csak arra utal, hogy: vagy nem volt még előtte a táska, vagy túl kicsinek találta…

pihenő	lépés	futás	parkoló

futás

Amikor eljött az ideje, az "aprótalpú" és a "retkesnyakú" - gyerek helyettesítési jelzők lekoptak rólam - én is csak csak növögettem, nekikezdtem a 'lapom' írogatásának, javításának.

Egyre több minden ragadt rám, tolták a fejembe az infót, tananyagot satöbbi. Valamit kellett kezdeni ezzel, ráadásul egyre több ismerősöm is lett. Valahogy rendet kellene tartani - gondoltam.

Hah, mire való a címke? Azt már tudtam, hogy címkézni embereket veszélyes dolog, mert hibákhoz vezet. A többiről pedig azt gondoltam -  ismeret-tudás különbözősége -, hogy valószínűleg minden jó, amit tudok, ha működik.

A címkénél felmerült bennem a gyanú, hogy mi van, ha nem a kategorizálással, címkézéssel magával van a baj, hanem hogy rossz címkét használunk. Ó, nem az ilyen kolerikus, meg szangvinikus meg-amit-le-se-tudok-írni tudományos címke, hanem olyan átlagemberes címkékre gondoltam. Volt egy szomszédom - sok helyen laktam, egy időben néha több városban is be kellett rendezkednem, tehát iszonyú sok szomszédom volt; a múlt időt nemigen használom, ha róluk beszélek, mert felesleges - aki egy grill-parti közben azt mondta az asztalra szálló bogárról: "De aranyos, ez a kokcinepunktáta" Úgy hozzá bírtam volna vágni a sörös dobozt. A hétpöttyű katicabogarat, amely egyébként hétpettyeskaticabogár, valóban valami hasonlónak hívják latinul (Coccinella septempunctata).

Na, címkézzük a fickót. Idióta, tudálékos, okoskodó ... De minden címkében találtam hibát. Valahogy mindet meg tudtam cáfolni.

 Legyen hát asszociált, hosszú címke. A tudás -fegyver. Meg van a kard. Mire való - forgatni. Kis tudás - vékony penge. Nagyon véd - gyorsan forgat.

Tehát ő lett az első aki:"vékony kardját igen gyorsan forgatja" - ez az én tükrömben mindent elmond - nekem.

A lefetyelő szomszédasszonyok, ha a mintázat egyezik a "szatócs felesége" a vonaton beszélgető idős hölgyek "a nyugdíjas orvos, fodrász felesége" új típusú címkét kapják. (Ezek a vonaton képesek egymást Bp és Hatvan között megműteni, tehát tuti van orvos a rokonok között, mivel mindent tudnak biztos, hogy közük van a fodrászathoz életkoruk meg adott.)

A forma és tartalom: Az emberek egy idő után gyorsan címkéződtek. Leül velem valaki a vonaton szembe, kis idő múlva - főleg ha beszélget valakivel - megvan a címke: ha "a nyugdíjas orvos fodrász felesége" nem valószínű hogy többet ránézek. Inkább olvasok.

A másik dolog, ami igen-igen érdekelt, hogy mire megy az ember a tudással? Egyáltalán jó-e? - gondoltam ezt csak kipróbálni lehet. 

Ennek nyomán állt elő az a helyzet egyszer a vonaton, hogy i.e. 1432-ben születtem. Én is megdöbbentem. De működött a gondolat. Majd elmesélem.

Persze voltak botor gondolataim (vagy csak azok). Felbuzdulva a vonatos-születésem történeten, rám jött, hogy elképzelésem működéséről ismét megbizonyosodjak. A logika államvizsga ehhez nem biztos, hogy jó választás volt... habár megúsztam. Hehehe, működött.

A dolgoknak két oldala van - vallom ezt régóta. (És azt is, igazából nem az számít valaki igazat mond-e, vagy hazudik, hanem hogy mi okból beszél?) Egyszer egy előadáson, ahová beülhettem - az előadót ismertem: volt ő diplomata Jordániában, tanított mikrohullámot, valami katonai dolgot is és kissé flegma, megfáradt volt (nekem: "nyugdíjas bányász")- a témától eltérően valahogy oda jutottak, hogy az előadó azt találta mondani: "Az embereket nyugodtan tegyék két csoportba. Az egyik bekaphatja, a másik kinyalhatja" Igen nagy csönd lett, míg az emberkék emésztettek. Egy halk hangocska megkérdezte: "És akik szeretik?" "Ők majd választanak." Remek. Tényleg csak két oldal van.

Jött a következő gondom. Az igazság. A népi bölcsességektől az ominózus logika vizsga óta óvakodok. A szándékos hazugságot kizárva, miért lehet az, hogy két ember váltig állítja egy dologról, annak ellenkezőjét? Talán mert máshonnan nézik? Vagy csak egy részét látják? Innen már könnyű. És valahol itt kezdtem megérteni, mi az a mintázat. (Herbert, Frank: Dűne; itt feszegetik nagyon a mintázatot.)

A tudás a fejben van. Beszélni szeretünk. A kezünket a fejünk vezérli.

Így lett szemembe a legnagyobb fegyver a beszéd ('kibeszéli az ellenség kezéből a kardot') és minden veszélyessé válhat, amihez az emberi kéz hozzáér. Ez már a harcművészet felé kanyarodik.

Volt egy kedvenc témám: az intelligencia. Mindig vannak kedvenc témái az embereknek - sajnos akkor egész nap arról beszélnek, vonaton, buszon, piacon. Erre mindig hegyeztem a fülem. Néhányan megtudták ám határozni. A teszteket egy dolognak tartom. A ki hogy rajzol, énekel satöbbi, szerintem más tárgykör. Nekem az tetszett meg a legjobban, hogy "a megváltozott körülményekhez való feltétlen alkalmazkodóképesség" (és idővel hozzátettem magamban: hogy "a nem lehetséges" felismerése. A lehetetlen nem egyenlő a nem lehetségessel.)

Ezt egy szomszéd gyerek tette számomra világossá. Mikor tévét állítottam be náluk, vagy bármiért egy légtérbe voltunk: a gyerek intelligens, a gyerek ilyen okos, a gyerek olyan okos. Aztán egy nap, amíg iskolában volt, az utcasarkon eldózerolták a házat és kivágtak néhány fát. A gyerek meg nem talált haza. Ez még így egy dolog, de nem kérdezett senkit, hanem lement a térképről. Itt kissé bizonytalan voltam az életkora miatt, de így már jobb: "a megváltozott életkörülményekhez való feltétlen alkalmazkodóképesség". - ez már így rá nem vonatkozik, de nekem segített átgondolni.

Visszaélni sok mindennel lehet. Szeretem az igazat. Így mikor megkérdezték, mit látok a jósgömbben? természetesen azt feleltem: az izzószálat. Nem lettem jós. De érdekelni kezdett...

narancsos reggel

Reggel, a gyomrom korgására ébredvén,

hogy éhen ne haljak, a Sparba mentem én.

Az árak miatt ott nincs nagy tömeg,

de mit láttam igen meglepett.

A narancs narancs. Ára kilónként annyi, amennyi. De ma, mint kiderült, nem így van. Fogj egy vödröt, rakd meg naranccsal és bármennyi van benne, annak ugyanannyi az ára. Nesze neked egy napi járóföld!

Én láttam már kártyavárat. Láttam bazilikát sok helyen. De hogy a narancsból meg lehet építeni az Eiffel tornyot, azt álmomban sem gondoltam volna. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, kifigyeltem a technológiát:

A vödröt berakod a bevásárló kocsi sarkába. Megrakod naranccsal, azután úgy építkezel tovább, hogy a kocsi rácsát is felhasználod támasztéknak. Ügyes.

 A hang: (női)-Még ezt is, nézd de szép! - és láttam a kézbe egy narancsot, amely pontosan olyannak látszott, mint a többi, de hát ő volt közelebb, jobban látta. Férfikéz elvette a legeslegszebb narancsot és a torony tetejére illesztette.

A bevásárló kocsival - egyenesen a pénztár felé araszoltak. Oly tempóban, hogy mire körbenyargaltam az áruházon csak előttem értek oda.

És ismét a szokásos tételbizonyítása következett:

(Az emberek mindig a dolgok egy oldalát, vagy a kedvezőt nézik. A Magyar Közlönyben is csak addig olvasnak egy törvényt, amíg a rájuk kedvező sort felfedezik. Ennyi elég is nekik. Dehogy lapoznak tovább, rögtön rohannak az igazuk után, pedig a lapozás után láthatnánk azt a húsz bekezdést, ami felsorolja, miért nincs igazuk mégsem.)

A tételt a pénztárosnő ritka blazírt arccal vezette elő:

- Kérem tegyék a vödröt a szalagra. Tudják, csak akkor számlázhatom - intett a kamerák irányába.

Azt tudtam már, hogy jót fogok röhögni. De hogy ez csak a kezdet, azt álmomba sem gondoltam még.

A fickó minden ügyessége ellenére sem tudta a narancs-eiffel-tornyot felemelni, hogy elkerülje az összeomlást. Azok a narancsok, amit egy tisztességes ember már nem pakolt volna a vödörre, természetesen szanaszét gurultak.

A pénztárosnő rezzenéstelen szemmel ült.

Ez egyik narancs a cipőmhöz gurult, bekapcsolván engem a történetben. Nem is haboztam sokáig, kellően megválasztott hangerővel dünnyögtem: -Nekem leégne a bőr a pofámról.

A női hang riposztozott: - Nem kérdeztük a véleményét.

Már tátottam a számat, mikor a szétgurult narancsokon, mögöttem, megbotlott egy kiskölyök, olyan négyéves forma. Elkapta a csokoládés polcot, amit nem erre terveztek és az természetesen leszórt magáról némi édességet.

A pénztárosnő szemei kezdtek kistányér nagyságúra nyílni.

A gyerek anyja elkezdte felszedegetni a csokikat, elkövetvén azt a hibát, hogy szigorú tekintetét levette a kölyökről. Az egy kaján vigyorral rátette a cipőjét a hozzá legközelebbi narancsra és ránehezedett.

Dőlt a lé. Mindenkire.

Én röhögtem, amúgy csend volt. Bekapcsolt az emberek elhárító funkciója, tegyük a dolgunkat, mintha mi sem történt volna.

Eszembe jutott, nem válaszoltam a nőnek:

- Tudja asszonyom, legalább ne láttam volna, honnan jöttek ide.

Egy szót sem szólt, a férje vörösödött.

Mert vasárnap délelőtt honnan is jöhettek volna olyan szépen felöltözve...

mára elég

Aki azzal a gondolattal ébredt ma (is), hogy születéskor nem  (csak) az évszámot, hanem a bolygót is elhibázta - annak további szép napot kívánok.

Az én napomat ismét a szomszéd (asszony) aranyozta be. Ők az a famili, akire azt mondják: az állatorvosok beteg lova. Szinte mindent el lehetne velük magyarázni.

Vettek egy mosogató-gépet (mivel nem tudom a márkája itt reklám vagy sem, legyen elég annyi) olyan high-tech. A lényege, hogy több gombvan rajta, mint azon, amit a másikszomszéd három hete vett.

(Nem rovom fel nekik: emberek, és vonatkoznak rájuk törvények: egy kis irigység ... és így tovább)

Mert itt még némelyik csodálatos ember azt is megnézi, a másik milyen dobozt tett ki a kuka mellé. Hogy pontosan tudja, melyik szomszédnak mije van otthon - illetve ő erre következtet. Én messzi vidékről hordom (hordtam egy ideig) az üres dobozokat haza, legutóbb egy elektro-mikroszkóp dobozát szereztem meg. Praktikusan abban vittem le a szemetet... Váó! Az a fej a kuka mellett ... ha lett volna nálam kamera... A folytatását inkább nem is mesélem el. Elfeledtem, hogy ez egy kis város. Én egyébként egy ideje Mos Eisley-nak hívom. (Lucas, G. New hope: "Mos Eisley, űrkikötő. Itt gyűlik össze a galaxis mocska és söpredéke.")

Semmi különös nem történt a mosogató géppel. A szomszéd(asszony) megpakolta, ahogy illik, sokat azért rakott bele, hogy spóroljon áramon és vízen . Ezt Ő mondta - én pedig feleslegesnek láttam kiokosítani, hogy a sok gombos mosogató gépe olyan jó, hogy áram helyett napfénnyel, víz helyett levegőt használva működik.

Azt viszont már kénytelen voltam megkérdezni, hogy: "Te, baba, és miért szájjal felfelé vannak benne az edények?"

A válasz gyors volt és lesajnáló: "Így több fért bele."

Én szó nélkül kipakoltam a mosogató-gép belsejét. No nem csak az edényeket. Azok megteltek vízzel és leszakították a gép belsejében mindazt, ami nem bírta a gyűrődést (a szomszéd logikáját).

Hazafelé ballagva eltűnődtem azon, hogy repülő ide-oda, űrhajó ide-oda - a parasztnak egy napi járóföld a mérce.

lépés

Mikor megszületik egy ember(ke), teljesen tiszta lap. Először írnak rá a szülei, aztán a legszűkebb környezet. Már ő is pötyög rá bejegyzést. Zúdul az iskola, tágabb környezet - a világ. Közben ő is egyre többet ír, megtanul javítani, szűrni és törölni.

Egyszóval lesz véleménye, világnézete, elvei - ő, Ő lesz.

(Egyedül az elvekkel kapcsolatban van némi fenntartásom. Szép dolog az, ha egy csodálatos kertet (magamat) kerítés (elv) fog körül. Kellemesen véd és kizárja a világot. De engem sem enged ki. Ezért az elveket én átugrom. Mióta ezt gondolom, azóta távol maradok az elvektől. Cinikusan mondhatnám, hogy könnyebb így elszámolnom magammal, de úgy vélem, így pusztán csak rugalmasabban tudok dönteni. Mert nincs két egyforma helyzet, csak hasonló. Az elv pedig, ha rugalmas, akkor azt már másnak kell hívni.

Csak mosolyogva hallgatom - általában persze mozdulatlan arccal -, az ilyesmi kijelentéseket: "Sosem eszem babfőzeléket. Elvből." Nem-e? Van pár helyzet, amikor szerintem könyörögne is érte, de legyen az az ő dolga.)

Hogy mi van a lapon, akként fog reagálni a dolgokra.

Nincs két egyforma lap (ember), így aztán mindig van miről vitatkozni.

Régebben, amíg voltak bizonyos illúzióim az emberekről, és ilyesmivel foglalkoztam, sokakat megkérdeztem (ez négy számjegyű mennyiség), szerintük hány oldala van a dobókockának. A válasz mindig gyors volt: hat. Ha az arcomra kiült valami reakció, akkor láttam a velem szemben állón, hogy épp iszonyú tempóban ellenőrzi a dobókockák oldalait a fejében.

Igen. Talán. Nekem mégis más a meglátásom. A dobókockának pusztán kettő oldala van. Páros-páratlan. Több-kevesebb. Nyertél-vesztettél. Igen-nem. Fehér-fekete. Van-nincs.

Ahogy a Háború és béke kezdődik: A nagy dolgok, mindig egyszerűek. Lám ez is milyen egyszerű volt.

Értsd, ahogy akarod...

Jóslat?
Kívánság?
Intelem?

terasz

A hírhedt helyen, amit általában ÚT-nak, vagy sötét napokon A pokol tornácának emlegettünk, néha egyedül üldögélve, volt alkalmam  szemlélődni. Az asztaloknál mindenféle népség múlatta az időt. És erre - különös módon - alig volt hatása, annak, hogy épp esik, vagy süt...

Érdekes a társulat. Persze egy része eleve kizáródik az érdeklődésemből. Egyszerű apróságok miatt: egy lánc ékítmény, több lánc inkább már a gályára való... de a mobiltelefonnal megtámasztott slusszkulcsos asztalok sem érdekelnek, főleg, ha véletlenül minden slusszkulcson lógó embléma felfelé fordítva sziporkázza a gyártó nevét - mert erős a gyanúm, hogy ezek a földművesek azok, akik szívük szerint egész nap 5 másodpercet ismételgetnének. Nevezetesen azt az ötöt, mikor a város főterén kiszállnak az kocsijukból, lehetőleg vakító napsütésben - mármint kiváló látási viszonyok közepette.

 A fémmel megtűzdelt arcú majmok érdekelnek, lenyűgöz, hogy (hogy) tudnak beszélni...

De még így is maradnak társaságok, ahol ki arról vitázik az árpaszörp mellett, hogy van-e Ő vagy nincs. Ki habzó szájjal politizál a szélső asztalnál. Az utcán is megjelennek emberek persze. Kinek a kutyasétáltatás a nap tetőpontja, kinek az, ha kertjében végre, végre ma hajnalban, kinyílt a Virág, amit már napok óta vár. Hihetetlen, hogy azok az emberek, akiknek látszólag oly kevesük van, mi apróságból meg tudják teremteni az örömöt... Jártam ilyen virágra váró házakban. És persze váza is található bennük. És noha nem eldugva tartják, központi helyre mégis akkor kerül, amikor a belevaló annak értelmet ad ...

Mégis az asztaloknál ülőkön tűnődtem általában. Mert érezni véltem olykor, az egymás mellett vagy egymással szemben vagy néha-néha másik asztalnál ülőkön, hogy mondanának egymásnak valamit, de aztán mégsem teszik. Vagy épp hallgatnak, vagy ami a legrosszabb változat, az ellenkezője hagyja el a szájukat. Valamerre menni kell. De miért a rossz irányba?

Eszembe jut az elefánt és az egér. Mikor együtt dübörögnek át a hídon. Én ezen sosem tudtam szívből nevetni. Akármilyen kicsi rész az egéré, de akkor is ott van. Ha másra nem is való, de ha eljön az idő, nem lesz megbánnivalója. Mert amíg messze van az a nap -és ezt értsd tetszésed szerint-, addig általában azon bánkódunk, amit megtettünk. Botor gondolat, mert a legfontosabb az, amit kihagytunk. Mert mi másért piszkálna ez akkor bennünket, amikor már mindegy?

Ma itt vagy és eldöntheted.

 Valaki ezt pontosan előadta már. Ugyan átírhattam volna, de minek tenném?

  Ne ítélj ránézésre. Nem sok kagylóban lakik gyöngy...

 Olvasd el. Aztán mégegyszer. Aludj rá egyet.

És legyen eszedbe, hogy ha nem tettél vagy nem mondtál valamit, távolról sem biztos, hogy azt megteheted holnap is. És mielőtt visszavágsz valakinek, gondold el, nem tudhatod, hogy Debrecenből jön-e épp vagy a számtalan okból egy miatt, de nem akarja kivárni a holnapot:

„Fiatalon fogsz meghalni!’ –

mondta egy cigányasszony

a debreceni állomáson mellém kerülve,

a tenyeremen futtatta

vallató szemét.

Tenyerem vonalai

le- és felszaladtak,

zihálva,

harcképtelenül.

Talán azért mondta, hogy én is meneküljek.

Talán a rémület kínpadjára szánt.

Talán csak azt akarta, hogy az értesülés

birtokában csináljak azt, amit akarok.”

(Pinczési Judit)

pihenő	futás	parkoló	ie.1432	alkony

A csíkos pizsamás fiú - The boy in the striped pyjamas (+pdf)

Nem gondolom, hogy a II. világháborúhoz bármiféle jelzőket kellene akasztgatnom. Mindenki gondol róla, amit akar. Az is mindenki saját dolga, hogy megoldásként érvel vagy üt.
A fegyverekről nem árt tudni, hogy csak addig adnak erőt, amíg nálad vannak... amint elveszik tőled, rögtön kicsi leszel...
A kerítésről azt illik tudni, hogy két oldala van. Az, hogy melyik oldalon állsz, alkalmasint nem a te döntésed, pedig szinte mindenki eleve természetesnek veszi, hogy csak oda kerülhet, amelyiket ő választja...
Ez nem egy szó szerint vett háborús film. És nem is rohanó cselekményével fog elkábítani. A költségvetés szűken tartása érdekében a filmben van néhány zavaró dolog, amin túl kell lépni, hogy a mondanivalóra tudj összpontosítani..

A srác - apja munkája miatt - új helyre költözik. Az erdőben kóborolva rátalál a kerítésre. A másik oldalon észrevesz egy fiút. De nem nagyon érti, hogy miért van az nappal is pizsamában... Gyakran találkoznak, majd idővel kíváncsi lesz, milyen az élet a kerítésen belül. Bemegy szétnézni. Óriási hibát követ el.

A csíkos pizsamás fiú, 2008, 94 perc. Angol-amerikai filmdráma.
rendező: Mark Herman a forgatókönyvet is ő írta.



Asa Butterfield - Bruno
Amber Beattie - Gretel
Jack Scanlon  - Shmuel
David Thewlis  - Apa
Rupert Friend  - Kotler
Vera Farmiga  - Anya
Richard Johnson  - Nagyapa
Jim Norton  - Liszt
Sheila Hancock  - Nagymama
David Heyman  - Pavel
Egyed Attila  - Heinz
Fesztbaum Béla - Schultz
Áron László  - Lars
Verebély Iván  - Meinberg

A könyvet pdf formában itt tudod elolvasni. (John Boyne: The boy in the striped pyjamas - fordította: Szabó Mária)

Csibefutam

Csibefutam - Chicken run, 2000

84 perces animációs film

Rendezte: Peter Lord, Nick Park

Csirkék. Dupla szögesdrót és kutyák őrizte baromfiudvarban. Létszámellenőrzés és sorakozó. Aki nem produkálja a napi tojás kvótát az a pástétom üzemben végzi ...
Nem csoda, hogy mindenáron szökni akarnak. Nem lesz könnyű feladat.

Angol - amerikai animációs film. 84 perc. Rendezte: Peter Lord, Nick Park. Zeneszerző: Harry Gregson -Williams éa John Powell.

farigcsák - nyárutó

Néptelen, csendes volt az út. Kétoldalt

kukorica, napraforgó és mindenféle gyom, míg

egyszer az őszi nap finoman megkopogtatta

vállamat : Nekem is arra visz utam.

Sokáig nem szólt, én csendben bámultam

legelőt, szénaboglyát és falvakat.

Aztán: Ha már elhoztál - mondta az őszi nap,

adok valamit - és egyik szemem elé csúsztatta

aranysárga ujjait, közöttük rést nyitott.

Egyik oldalt mi sem történt, olyan volt mint

eddig is a világ, de a másikon, az őszi nap ujjain

át a jövőbe billenve árnyékká vált -

Emitt békésen ácsorogtak, míg a másikon

 már sikoltoztak napraforgók, kukoricák:

gépek aprították őket, taposták, tépték,

dobták földre vagy szórták szét oktalan.

Dominátor tiport nyulat, növényt, bogarat -

mindent eltaposott. És csak rohant, rohant
 a földeken, hogy mi a növényekből kell az

embereknek, arra mindenképpen szert tegyen ...

Fékeztem, az őszi nap mosolygott rám,

elvette ujjait és hirtelen a másik oldalra is

visszatért a nyár...

De nekem, fakó volt már...

Az utolsó skót király - The last king of Scotland

The last king of Scotland, 2006
(!Szigorúan 18*!)

121 perces, amerikai-angol thriller. A filmet Kevin Macdonald rendezte, Giles Foden írta.

Forrest Whitaker - Idi Amin
James McAvoy - dr. Nicholas Garrigan
Gillian Anderson - Sarah
Kerry Washington - Kay Amin

Idi Amin volt minden idők egyik legveszettebb diktátora (Uganda). Egy sikertelen merénylet után az épp véletlenül ott tartózkodó dr. Garrigan látja el a sérüléseit. Hamarosan felkapaszkodik az uborkafára: személyes orvos és bizalmas válik belőle. E szerepet nem fogja sokáig élvezni, mert a valóságot kénytelen lesz tudomásul venni. A valóság pedig felettébb kegyetlen. Örülhet, ha ő maga élve megússza: a kötelek nem akkor vágnak, mikor beléjük gabalyodsz. Dehogy... hanem, mikor - bármi okból - szabadulni szeretnél.

Forrest Whitaker és James McAvoy

Torrente 4. - Lethal crisis - Yon González

Torrente 4. Halálos válság.
93 perc, akció-vígjáték.

A Torrente 4-ben a címszereplő börtönbe kerül egy olyan bűnért, amit el sem követett. Természetesen odabent csak egy cél hajtja, hogy tisztázhassa a nevét. Ehhez azonban meg kell szökni a börtönből, amihez kedvenc filmjének (Menekülés a győzelembe) történetét hívja segítségül és focimeccset szervez a rabok és a börtönőrök között.

(Ilyen kedvesen megfogalmazott üzenetet rég olvastam. Köszönöm. Igen, valóban ez Yon González új filmje. Mármint amiben látszik is, mert a következőben a hangja szerepel :) Ezt a műfajt nem kedvelem és ez a film nem jön be nekem. De pár napig itt marad. Jó szórakozást kívánok. Spanyol nyelvű, magyar feliratos változat. Egyébként megjelent dvd korongon is, itthon nálunk 2011. december 01-én.)

Kattints a lejátszón a 'free user' és/vagy a 'start video now' feliratra.


      Mobilon

Torrente 4.

Krisztus utolsó megkísértése - Scorsese

Valószínűleg sosem néztem volna meg, ha nem fordul elő, hogy többször, több csatorna is levette a műsoráról. Közfelháborodásból. Ez érdekes: csak én nem láttam a filmet? Ha pedig te láttad (arról nem tehetek, hogy bár bajod volt vele, mégis végignézted)  és nem tetszett - az nem ok, hogy én ne lássam. Nem tetszik, ha az értékrended rám erőlteted...
Így aztán megnéztem. Egy film. Igaz azt beszélik, ez a film volt az oka, hogy Martin Scorsese-nek 25 évet kellett várnia - közfelháborodás miatt - no comment -  az Oscar-díjra. (2007-ben, A tégla című filmért kapta.)

Amerikai filmdráma, 1988. Angol hang, magyar felirat. 158 perc.
Rendezte: Martin Scorsese
Willem Dafoe - Jézus
Barbara Hershey - Mária Magdolna
Harvey Keitel - Júdás
Harry Dean Stanton - Saul
Verna Bloom - Mária
Leo Burmester - Nathaniel
Dawid Bowie - Pontius Pilátus

Krisztus élete. Mondhatnám hétköznapok. De ugye Isten őt választotta ki, hogy üzenetét eljuttassa az emberekhez. Nem egyszerű meló.
A Gologotán (kereszten) a Sátán utoljára kísérti meg Jézust. Jézus lassú haldoklása közben elképzeli, milyen lenne az élete, ha Isten helyett a normális emberi sorsot választaná... Mindenkinek vannak ötletei, hogy kéne leélni az életét...
A film klasszikus alkotás. Egyszer meg kell nézni. A kutyák meg ugassák csak a holdat.

Rómeó és Júlia, 1996

Az 1996-os változat. 120 perc, filmdráma. Ha teheted, BD (blu-ray) lemezről nézd meg. Érdemes. A nyelvezete elképesztő -Shakespeare-i stílusú -, annak, aki tudja az ilyesmit értékelni. A hang, jól megválasztott hangerő és megfelelően beállított hangfalak esetén döbbenetes.

Romeo + Juliet, 1996.

Rendezte: Baz Lurhman
Rómeó - Leonardo DiCaprio
Júlia - Claire Danes
Tybalt - John Leguizamo
Mercutio - Harold Perrineau
Benvolio - Dash Mihok
Paris - Paul Rudd

ASIN: B00008G7UJ (dvd)

ASIN: B001AQT0ZO (blu-ray)

Énekes a mikrofonnál - Hobo Blues Band

Hallgasd és figyelj. Értsd is meg. Sokakra ráférne ...
A zene a külső mozdulatlanság és a belső száguldás.

Redl ezredes

Redl ezredes - Oberst Redl
történelem-dráma-életrajz

1984-ben készült magyar-osztrák-német játékfilm. A forgatókönyvet Szabó István írta, és a filmet Dobai Péterrel közösen rendezte. 167 perc.

Alfred Redl egyszerű  vasutas családból (rutén) kerül kadét iskolába. Barátságot köt egy magyar főnemesi család sarjával: Kubinyi Kristóffal. Igyekszik beilleszkedni. A császár feltétlen és alázatos híve lesz. Nem tűri el tiszttársaitól a császárra vonatkozó kritikákat sem.
A filmben igazából a trónörökös a hatalmat képviselő személy. Háborút akar, a monarchia megmentése érdekében. Ehhez botrányos leleplezésre és konstruált perre van szüksége. Redl, akkor már mint a kémelhárítás főnöke, beleveti magát a munkába.
Csak a végén döbben rá, hogy ő maga a kiszemelt személy.

Klaus-Maria Brandauer - Alfred Redl
Jan Niklas - Kubinyi Kristóf
Gudrun Landgrebe - Kubinyi Katalin
Armin Mueller-Stahl - a trónörökös
Hans Christian Blech - von Roden ezredes
Mensáros László - Ruzitska ezredes
Eperjes Károly - Schorm hadnagy
Svidrony Gábor - a fiatal Redl
Benkő Gyula - Feldhauer ezredes
Major Tamás - Kubinyi nagypapa
Rátonyi Róbert - Ulmann báró
Udvaros Dorottya - Klarissza
Gálffi László - Alfredo Velocchio

A film, németül beszélő, angol felirattal ellátott változata.

ASIN: B00005ASOG (only region 1)

terabithia tükrei II.

Bánt, hogy... és ... a tükörképed? Ezen rágódsz? A miérteken? Hogy hová lettek az évek? A régi szép dolgok? Hiányolsz valamit? Valakit? Olyat keresel, amit esetleg te dobtál vagy vesztettél el csak már másképp emlékszel a történtekre? Nem segít, ha belejavítasz a múltba vagy álmodni akarod a jelent … az csak neked vált színt, … a többieket ez nem fogja se érinteni sem meghatni... téged viszont átrajzol … a szemükben… és aki festékes, az legalábbis kétszínűvé vált...

Kutatsz? Keresel?

Épp jó helyen állsz. Mit nézel az ablakon keresztül?

... fiad, mint hülyegyerek gömbmoziban forgolódik körbe-körbe... integet egy fadarabbal... csupa kosz... ruhája elszakadt... szétdobált egy csomó limlomot ...zagyvaságokat kiabál... a kutya is bedilizett... a bicikli eldobva… füvet kéne nyírni, a gyep közepén ott csúfoskodik egyetlenszál sárga gezemice… megtépett kartondoboz mellette…

Amíg nem veszel tudomásul pár dolgot, addig nem fogsz előrébb jutni. Persze, ha jobb neked, oda vagy abba menekülsz, ahová csak jónak látod...

Nem bölcs dolog olyat kergetni, amit nem ér el a kezünk. Ha valami vagy valaki nincs benne a jövődben, annak oka van. Gondold csak át… és ne essen nehezedre elismerni, hogy tettél te is azért, hogy így legyen. Nem kell ezt (hangosan) elismerni...

Az élet olyan amilyen. Bizonyos dolgok nem hordozzák a megoldást … nincs örök élet kenőcse… És tényleg úgy véled, hogy betűk kacérkodásával a neten, vagy a szellemvilágba öltözködve majd sikerül a vágyottba ugrani? Ennyire fontos lenne?

Az ugrás feltételezi, hogy otthagysz valamit.... Megbecsülni bölcs azt, ami van. Nem kell kirúgni a földet magad alól. Elég, ha elengeded magad és szép lassan elválik a talpad a földtől. Úgy jobban látsz. De nincs szükség szemfényvesztésre… az igazából vakságot jelent.

Gondold csak el, hogy beteszed a lejátszóba Az utolsó mohikán-t. És elvetemült módon, a csodás képek ugyan áramlanak, de nem szól a zene. Azt gondolod, hogy badarság, hogy a film anélkül is csodás?

Helyben vagyunk. Ez az (egyik) bajod.

Ezt a filmet, igenis a zenével kell látni. Hozzá jár, az elejétől a végéig - éppúgy, mint életedhez az általad nem figyelni igyekezett háttérzaj... Merthogy az szemfényvesztés nélkül emel meg vagy ejt el, tetszés szerint:  repülni a csillagokba és a szakadékba is lehet...

És látod most már? A gyerek nem koszos, hanem indián jelek vannak az arcán… nem hülyegyerekként forog körbe, hanem harcol az ellenséggel… a kutyának sincs baja, az egy farkas, ami segít neki a csatában… 

Kesereghetsz tovább, de talán menj oda, fogj kézbe egy seprűnyelet te is és játssz vele…ha már van... ha már élet... játék... akkor a világ-színező készlettel talán jobb indián jeleket  festeni… a seprűvel sepregetni... persze a móka és a gyerekkedvéért most épp... kis időre... bármi lehetsz.

Persze, mondhattam volna csak ennyit: az élethez ülj le, az egyetlenszál sárga gezemice mellé pedig, térdelj oda...

farigcsák - Deákné vászna rongyszőnyeg

Gyorsan repültek a napok,

a hét a követező hetekre várt…

és bekövetkezett...

Bűne lett?: … mert nem kellett sok, hogy

az Inget kivágd -, elhagyott gomb, foszlott

kézelő, zsebben szétmosott levél? –

vagy csak ráuntál?

Pedig nem  túl rég még…

Az első napokban, ki nézett, mind

azt gondolta: az Ing új bőröd lesz…

Ma meg…   …még szorítja kezed,

de lazán már, és szemedben ott

a tétova habozás: hová hajítsd?

Mindegy már, töröld bele nyugodtan

homlokod, nem számít, ha foltot hagy.

Régivé vált az Ing … Meguntad? … 

sosem fogod elárulni mi lett vele …

Ó, ismerős: dobozba kerül…

ha fér még bele… De…  Ne rakd el…

Legalábbis ne oda! Mert bármikor akad

rajta szemed, feltámaszt kísérteteket:

egyszer önmagát, majd azokat

kikkel előtte már járattad az utat. Így hidd el

legjobb helye lesz a többi elfeledett Ing mellett.

Miket szétszed idő, vagy szorgos kezek

és az egykor büszke vásznakból

rongyszőnyeg lesz. Neked.

farigcsák - Deákné vászna szakad

Ítélet ám. Lesz később, mert míg

vígak a napok, nem érdekes minta

vagy ha ferdén gombolod.

Lehet zsebbe telefon vagy használt

zsebkendő, odavaló bármi, míg

véled: helyénvaló.

Új hang, muzsika: csattogtatja szél -

Új szín, káprázat: csillog rajta napsütés -

Ámulat...

Csak ám,  idők során, elmúlván egy-két dolog

vagy történve, mi nem szokott, megeshet

hogy az ing kényelmetlen lesz. Neked.

A probléma, mint kötelek: nem befelé vág,

hanem kimenet: akkor van gond, mikor

szabadulsz,

nem mikor belebonyolódsz...

S arról tényleg én tehetek,

hogy inged kényelmetlen lett?

Nem szóltam ott: ne tedd,

hagytam, hogy felvegyed...

Így ha akarod, ... akár hibás is vagyok,

de ne feledd, pont a lényeg miatt,

bármit mondasz, vagy integet (és

emlékezz: telhetetlen) kezed,

arra már ideje nem

figyelek.

Máshová néz szemem, mert az

elején Inged elrendezte azt, hogy

dolgaidra legyek vak... vagy ha jobban

belegondolok, talán nem engem változtatott...

mert emlékszem, nem túl rég, elfordulva,

miként feszültél: büszkén tudja lobogtatni

szél...

Meguntad? Elszakadt? Megkopott?

Nem csillog? Vagy csak hűvös már a szél?

 - te bajod. Legyen most már tiéd -

... mert emlékszel? ...

sosem kedveltem a csereberét.

És nem bírtam soha, ha páros és

páratlan napok, reggeli és délután

hangulatok - kézen fogva arra járnak,

hol én lakok.

farigcsák - Deákné vászna

Életemben nem mondtam senkinek,

hogy az ingek közül ez vagy az tied.

Ellenben mindent szokásom

kihányni középre,

hogy mindenki lásson.

Mondhatnám kedvére valót.

Jó Trafik, nem szólok, nézem:

Vigye, miről döntött: jó!

Vegye, az ing arra való…

És ha szem vezérelt telhetetlen kezek

az ingekből magukra öltenek

nem mondok én ítéletet.

Ítélet az, ami rajtunk van,

miért legyen ehhez szavam?

Miért csűrjem-csavarjam,

nem kellek én oda,

ítélet az ing maga.

farigcsák - prológus

Persze, persze. Azon, hogy ki mit szeret, vagy nem, mi tetszik neki és nem - teljesen kár vitatkozni. El kell fogadni, vagy arrébb kell menni. Ez eddig világos.
Előfordulhat viszont, hogy valaki túlzásba visz valamit. Vagy megeshet, hogy csinál valamit, de nem egészen jól. Szerintem a taps annak jár, aki erre rászolgált. A kritika - automatikusan leszámítva a rosszindulatot - jó dolog, kiigazít, és a következőben jobbá tesz. Ha pedig valaki olyan helyen visz túlzásba dolgokat, ahol a közösségi szabályok ettől egyébként is óvva intenek, ott már problémák vannak.
Alapvetően nincs gondom a rózsaszínnel. És a csillogó, elvarázsolt giff képekkel se. Ezzel úgy vagyok, mint a süteménnyel: elég belőle alkalmasint egy darab.
Írni tudni kell. Mármint az íráshoz magához. Mert elég elgondolkodtató, ha a jövő nagy költője a versikéjének minden sorában (helyesírási) hibákkal sziporkázik. A mondanivalóhoz pedig, ha nem is kell érteni, de fel kell nőni. Aki meg nyakra-főre állandóan mástól idézget ...
Ezért született az első farigcsa. (A későbbiekben pedig vagy kedvem leltem benne, vagy belecsomagoltam valamit.) Azt én se hiszem, hogy valakit rögtön fejbe kell rúgni. De azért a figyelmét fel lehet hívni egy-két dologra. A kontroll nélkül dicsőítő udvartartásnak szintén. Ez udvariasnak tűnt.

Hogy e farigcsák borzalmasak?

Így igaz.

Ám olvasása önkéntes lesz.

Nem igaz?

Addig farigcsálok, míg megértem,

hogy bár látod,

mi munka felhozni a gyöngyöt,

és  dőreség

elhullajtott tollakkal kergetőzni…

de különbség szemedben nincs,

ha erre vagy amarra nézel…

sőt a tollat és csillogót

bámulod.

És nehézkes nékem nézésnek nevezni

a nyálcsorgató, rózsaszín vigyort.

… így nem erőltetem,

csak farigcsálok, magamnak, magamért,

és bár hosszú lesz, de míg szemed

elválasztja csillámtól a cserepet,

vagy míg toll-csillám – múlandó helyett

a gyöngyért ütöd össze tenyered...

tabula rasa (Go forth! Your life is your life)

... Néha száműzetnek részletek. Ez itt alább, a függvénytáblázat II.-ben szerepelt eredetileg :

... mert így csak keserű leszel. És nyomorítod azokat, akik körülvesznek. A választottak elmehetnek, de nagyon jól tudod, hogy néhánynak tovább kell nézni sanyarú arcodat.
Az élet olyan, amilyen. Lehet tenni ellene és néha nem lehet. De mindig meg kell próbálni. És furcsa módon, a próbálkozást össze kell egyeztetni azzal a gondolattal, hogy ha nem érinted a börtön falát (korlát, kerítés, szabályok), akkor szabad vagy. Ma, mit sem mond az a kijelentés, hogy a szabadság annyi, hogy 10 (pm) órakor lefeküdhetsz aludni. De helyezd a környezetébe a mondatot, amikor keletkezett - II. világháború - és rögtön megérted.
Mindenki óriási dolgokat hajszol, nagy álmok után vetődik. Állandóan az eget lesi, miközben tiporja a több ezer apróságot, amitől sokkal, de sokkal jobb élete lehetne. Nem azt mondom, hogy könnyebb, de jobb. És ha az apróságokon olykor elmosolyodsz és kisimul az arcod, az a melletted állóknak is ragyog. Elismerem, egy kimondhatatlan hosszú számsor a bankszámlán jól jönne. De nem valószínű, hogy az égilakók megadják.
De ülhetsz cimborákkal a fövenyen, és élvezheted, hogy van köztük olyan, aki életében nem dobott még maga mögé poharat és most itt, megteheti. Reggel majd összeszeded - senkinek se kell tudni róla, hogy adtál egy apróságot, ami a másiknak ott, akkor, maga volt az aprócska fény... ( vö.:narrátor) A kormos, horpadt bográcsban minden kaja királyi, ha megfelelő emberekkel ülsz mellé. És sorolhatnám, de nem fogom... Rajtad áll.

Meglehet, ez egy reklám film. És színez. De ott a rajz alatta - narrátor. Elég, ha az első sorát érted: "Your life is your life." (Az életed az életed.) Utána csak képek, narrátor hang és zene. Mert előre élsz, visszafelé nem megy. Szóval jól gondold át, hogy is teszed. Nézd a képeket -apróságok gyűjteménye - halld hozzá a zenét. (Könnyű sóhaj, sirály lebegés...) végy nagy levegőt, mint ők, ott a kocsiban, tengerben, hegytetőn... Go forth! (az életed az életed, ne botorkálj vakon, valahol vannak kis fények, kicsik, de átjárják a sötétséget, az istenek adnak lehetőséget, ismerj rá és élj vele, a halált nem győzheted, de cselezd ki olykor, tanulj, élj, növeld a kis fényeket, az életed az életed, ....)

mobilon

***
remark

klip: Go forth! - Indulj hát! (Levi Strauss & Co., 1853), 2009
adaptáció: film adaptáció (Levi's Legacy), az eredeti film rendezője: Ralf Schmerberg
kísérőzene: anjos (Julianna Barwick, Florine, 2009)
vers: The laughing heart - A nevető szív (Charles Bukowski, US, 1920-1994)
narrátor: Tom Waits

your life is your life
don't let it be clubbed into dank submission.
be on the watch.
there are ways out.
there is a light somewhere.
it may not be much light but
it beats the darkness.
be on the watch.
the gods will offer you chances.
know them.
take them.
you can't beat death but
you can beat death in life, sometimes.
and the more often you learn to do it,
the more light there will be.
your life is your life.
know it while you have it.
you are marvelous
the gods wait to delight
in you.

tábla-I.	tábla -II.	tábla-III.	tábla-IV.	tábla-V

A halott menyasszony

A halott menyasszony - Corpse bride, 2005

Animációs film. Tim Burton és Mike Johnson követte el, 2005-ben. A zenéjét Danny Elfman hozta össze.
A XIX. század egy kis településén esküvői próbát tartanak. A mintázat ismerős: egy felkapaszkodott ám gazdag és egy arisztokrata, ám de elszegényedett család sarjainak kellene egybekelni.
A próba nem sikerül jól, mert Viktor nem képes végigmondani a szöveget. Elmegy hát gyakorolni. Közben véletlenül frigyre lép egy meghalt menyasszonnyal.
Az eskü lényege, hogy nem szegheted meg, hogy te magad nem vonhatod vissza. Ettől kezdve a másiktól függsz. De nem olyan egyszerű lemondani valamiről, amit még halálod után is vársz...

Magyar hang, 74 perc

A film: (teljes képernyő - jobb felső sarok)

ASIN: B000C3L27U

függvénytáblázat IV. - tinta és radír

A kettős paraméterek alkalmazásával – és most nem az előzőekben említett példára célzok - egyet érsz el – a kölyöknek mehetnékje lesz egy szebb, szabadabb, igazabb világ felé. Amiről te ugyan tudhatod, hogy látszólagos, de ez nem segít. A "kettős paramétereken" azért vagyok így fennakadva, mert mindig elfeledik az emberek, hogy azok, aminek mutatják magukat. Ezért aztán vigyázz, minek látszol! Mert ha egyszer így, egyszer amúgy - annak nem lesz jó vége. Az álarc szimplán tapad (egy időre), de a forgolódás megbolondít...

Az állandóan figyelni, vagy a látótérben tartani valamit – az két különböző dolog. Bármily nehéz, egyensúlyozni kell.

Nem hinném, hogy különösképpen kutatni kell a gyerek szobájában. Elsősorban az van nála, amit tőled kapott, nem igaz? Hát legyél bölcs. (A fűre visszatérünk.)
Az lehet, hogy a Káma sutra mesteri kötésben, veretes fordításban remekmű, mellé téve Az illatos kertet és hasonlókat … de a kép és betű között azért van kis különbség. Tizenévesen nagyon is sok. Atomfizika után szabadon, ezt is az elején kell kezdeni… De egyáltalán nem gondolom, hogy Dekameron vagy Salo 120 napjával (P.P. Pasolini) kellene.
Bölcsebb, ha az van nála, amit te adsz neki. Mert legelőször is, gondolj bele, milyen kínos az, ha kínos dologról úgy kell kérdezni, hogy pontosan nem is tudod, mit kérdezz? … Ezer az út: ..., vagy csak az ágyára teszed az olvasnivalót (és néznivalót, mert a téma Playboy nélkül téged se dob fel), vállon veregeted és azt mondod, majd beszélgetünk róla, ha akarod. A példák persze, általában nem jók és ez nem is tartozik rám. De tűnődéshez megteszi és a kavicson pöckölni kell egyet, hogy gurulni kezdjen...
Mert azt mindenképpen meg kell értenie, hogy amikor már majd mindent tehet, akkor kevésbé lesz érdekes (illetve átlényegül – bocs), ezért ésszel kell most ehhez hozzáállni: a kezdeteknél nagyon ügyelni kell a dolgok egyensúlyára (F.H.). Egyik, hogy a név önbeszélő: társasjáték.. Másik, hogy azt a napot meg is kellene érni… és hogy megélje, azért egyelőre te felelsz. És ahhoz, hogy egy történetre milyen gyorsan pont kerülhet, nemigen kell magyarázat...

Az út egy, de mindenki másképp jár rajta. (S.)
Túl sok minden van a világon ahhoz, hogy mindent lássunk, és még több ahhoz, hogy értsük. Van amit szeretünk belőle és van amit nem. A ’miért’ teljesen lényegtelen. De ha ostoba vagy, annak sosincs jó vége: ***könyv és film hivatkozás***. (Az ostobá-t már megpróbáltam elmagyarázni...) Ha nem figyelsz oda arra, akire kellene, nos az sem épületes véget ér: ***könyv és film hivatkozás*** ...
Nem szeretem a felesleges halált. Értve ezt úgy, hogy a halál utat ad az életnek – ezért önmagában nem felesleges -, hanem az ideje és a módja, az már számít (***könyv és film hivatkozás***).
Senki és semmi harcosa nem vagyok. De bárki, bármit mond és hisz, vagy bármit olvas és bármi szerint él, meggyőződésem, hogy az életet élni kell és élvezni. Mert egy van belőle. Ehhez viszont az is szükségeltetik, hogy ezt másoknak megengedjük. Mert gondold csak át: amikor eddigi életed során bármire-bárkinek-bármiért azt mondtad "nem helyénvaló" - az mit is jelentett? - szerinted vagy (a füledbe suttogó ismerősök-szomszédok-világ) szerint? ...
Az égilakóknak van humorérzékük, visszaadnak dolgokat.

Ja, tizenévesek általában nem füvet dugdosnak a szobájukban. Hanem azt, amit neked már nem kell. És még valami, a droggal nem otthon fog találkozni, hanem máshol. Hogy a drog mutatkozik be neki, vagy már ismeri (tudja róla amit kell) és nem nyújt kezet, az is (nagy részben) rajtad áll. Keskeny a bölcsek útja... és mielőtt egy szál spangliért (marihuánás cigaretta) agyonütnéd a gyereket, mert kíváncsi volt, áldd az égieket, vagy még inkább azt, aki elmagyarázta neki, hogy mitől óvakodjon: mert tudatlanul kristálymettel is enyhíthette volna kíváncsiságát... aki pedig azzal találkozik elsőre, ott nincs túl sok teendő.
A szobatudósság veszélyes dolog. A zavart, karikás szemű gyerek szobáját nem kell rögtön kiforgatni drog után. A zavartsága lehet elmúlik, ha rájössz, mostanság nem kéne már kopogás nélkül a szobájába rontani. Ráadásul nagy hiba, ha a fény hiányt társítja bizonyos dolgokhoz …
A droghasználat külső jelei egészen jól felismerhetők (ám megjegyzem, akkor már késő). Nem kell rögtön csatába rohanni. Már csak azért sem, mert a történelem folyamán indított több mint húszezer háborúban – néhány tíz kivételével, amit viszont inkább többségében mészárlásnak neveznék – mindig az veszített, aki kezdte.

függvénytáblázat III. - itatóspapír

Az rendben is van, hogy olvas a kölyök. Gondok inkább azzal támadnak, amit hall a sok zavaros fejűtől (ami épp állapot és nem negatívum). Itt azért mindig eszembe jut a vetőmag, és a művelt föld ... Ráadásul vannak időszakok, mikor mindenki bölcsész… és persze van, aki úgy is marad...
Az biztos, hogy Woodstock ideje rég lejárt. Emlékezni rá és sóhajtozni… Mindenféle változatos betűjelű generációk emlegetése fátyolos tekintettel ugyan látványos, de nem vezet sehova. Mindenkinek abban a napban és évben van helye, ahol áll. Ha más nem segít, jöhet a korbács … Így gondoltam: A korbács (C.B.) fantasy köntösben, hogy minden kor magához igazítja a történet szereplőit, akik ezt vagy belátják, vagy …
Különös, de vannak könyvek, amelyek legyenek bármekkora terjedelműek, csak egy-két gondolatért vagy mondat miatt nem bánom, hogy elolvastam ... K. Marx A tőke című könyve nem mondható rövid és könnyed olvasmánynak. Tény, hogy fogcsikorgatva olvastam. Két mondatát soha nem feledem el: 1. "A tőke: pénzt szülő pénz, önmagát értékesítő értékesülő érték." 2. "A dolgok lényege a történetükben rejlik." Teljesen mindegy, hogy kék vagy vörös kötésben, teljesen mindegy kinek a kiadója adta ki, teljesen mindegy, hogy a lektorálásért épp ki kapott a zsebébe, ez a két dolog akkor is igaz. Az első -némiképp szabadon- azt jelenti, hogy pénzt csak pénzből lehet csinálni. (Természetesen a pénz -mint általános egyenértékes-, a tőke, az arany (kincs) között jelentős különbségek vannak.) Ennyi, kész. Mert még ha a fejedbe is töltődne, mondjuk egy hidegfúziós energia blokk tervrajza, mondd mit csinálnál vele? Pedig a világon ma ezért adnák a legtöbbet. A működőképes változatáért. Miképp próbálnád ki? Lemennél a pincébe és építenél egyet? Hogyan? Miből?
A második, hogy aminek születése pillanatától nem vagy mellette, az ismeretlen...
Az úr irgalmazzon azon a napon, mikor a kölyök azt mondja, nem találja magát és esetleg még keresni is elindulna. Kissé megütközve néznék rád: Miért nem tudja már rég tőled, hogy pont ott van, ahol épp áll? és hogy mindegy hova megy, ugyan azt találja, mert magát viszi? …

Sosem szerettem, ha bárki alma-körte háborúba keveredik. Oktalan dolog. Ahogyan a játék-konzolnak és egy könyvnek sincsen egy mérlegen keresnivalója. Így nem nehéz eltalálni, hogy fenyő alá konzol, kisebb jeles napokra könyv … mert gondolom így egyensúlyba billen a vágy, reménykedés és lehetőség.
/Bármi a foglalkozásod, egy este játssz fejben királyt. Kormányozz egy várost. A szolgáké a hatalom. A jó király tudja. Egy pillanattal hamarabb, hangosan kimondja, hogy mit enged a népnek, épp azt, amit azok akarnak -és talán épp már lázadva követelnék-, csak kissé a lehetőségekhez és önmagához igazítva. De egyszerűbb megoldás is van: nézz egy lovas kocsit. Ahhoz, hogy húzz az gyeplőn, előbb annak lazának kell lennie. Mert igen hülye dolog az, hogy majd adok, ha minden rendben. De hisz minden rendben van. Majd elveszed, ha lesz rá ok./

A szakkönyvek jól megvannak. Értőknek, érdeklődőknek, kíváncsiaknak, tanulni igyekvőknek. Túl sok teendő nincs velük: vagy érted, vagy fogod, vagy nem neked való.

És nem feledtem el: vannak könyvek, amik rongyosak, de sosincsenek szem előtt… Mert vannak. Pont.
Nem gondolnám, hogy mély víz. Inkább csak zavaros és azért nem látszik az alja.
Kissé megcsavarva: „ízek, imák, szerelmek” A kölyöknek talán még megteszi a méz a kenyéren, ima nem segít a korai elmenetelen, szerelemből meg majd jön a következő (kis küszködés után). Mi már tudjuk, neki ez még homályos. Valahol kezdened kell. Mert mielőtt nagyon eltűnődsz, mi van a szobájában (fiókban): – elsősorban az, amit tőled kapott…
Még valami. A szentjános-bogár fénye, ahhoz való, hogy egy helyben ácsorogj. A lámpás, hogy pár lépéssel tovább láss. A zseblámpa világítja az út bizonyos szakaszát. A reflektor pedig mindent fénybe borít, de vakít… A Nap pedig ... ezért gondolom, hogy ami a Nap alatt előfordul, arra nem kell takaró...
Jól kell megválasztani azt a lámpát…
Természetesen nem beleszólós az, egy határon túl, hogy ki mit kedvel. Ha valaki bolondul a scifiért, annak ugyan adhatsz kilóra verseskönyvet, vagy a világirodalom remekeit. Nem biztos, hogy feldobódik tőle. Valahogy keverni kell a dolgot. Abból többet, ebből kevesebbet … de púposkodni nem sok értelme van … Moliere ezt már elővezette… (A járom, a sok dorgálás, másra nem tanít...)

Feltúrni a gyerek szobáját? Mert mit rejteget. Füvet? Szennyirodalmat? (Hogy szenny-e, az bizonyos paraméterektől függ. Ennek pedig -etikusan - állandó értéket kell felvennie. A szomszédok (társadalom) véleménye miatt 'A'(-felháborító) a saját ágyad miatt 'B' (-nagyon jó) kettős paraméter alkalmazása némi tűnődésre ad okot... )
Kifigyelted már, hogy Piroskának sosincs űrhajója, a babaházba nem költöznek kerti-szerszámok, de Jancsi sem ül vonatra és repülőre?
Határok. Birtokok. Helyénvalóságok.
A gyerekek idősödnek, de ezt nem feledik. És nem is tolerálják, ha te ezt figyelmen kívül hagyod.
Ha te nem mégy el valakivel, aki hív vagy arra vár hogy elvidd (mondjuk felfedezni a világot), akkor elmegy ő maga - nélküled.
A dolgok lényege a történetükben rejlik: aminek születése pillanatától nem vagy mellette, az ismeretlen ... és gondolom, mostmár világos, hogy a szó szerinti születésnap csak egy, egyetlen - az első a sorban: történetben.

tábla	tükrök	mozgás	történet	cold song

email