farigcsák - nyárutó

Néptelen, csendes volt az út. Kétoldalt

kukorica, napraforgó és mindenféle gyom, míg

egyszer az őszi nap finoman megkopogtatta

vállamat : Nekem is arra visz utam.

Sokáig nem szólt, én csendben bámultam

legelőt, szénaboglyát és falvakat.

Aztán: Ha már elhoztál - mondta az őszi nap,

adok valamit - és egyik szemem elé csúsztatta

aranysárga ujjait, közöttük rést nyitott.

Egyik oldalt mi sem történt, olyan volt mint

eddig is a világ, de a másikon, az őszi nap ujjain

át a jövőbe billenve árnyékká vált -

Emitt békésen ácsorogtak, míg a másikon

 már sikoltoztak napraforgók, kukoricák:

gépek aprították őket, taposták, tépték,

dobták földre vagy szórták szét oktalan.

Dominátor tiport nyulat, növényt, bogarat -

mindent eltaposott. És csak rohant, rohant
 a földeken, hogy mi a növényekből kell az

embereknek, arra mindenképpen szert tegyen ...

Fékeztem, az őszi nap mosolygott rám,

elvette ujjait és hirtelen a másik oldalra is

visszatért a nyár...

De nekem, fakó volt már...