Előfordulhat viszont, hogy valaki túlzásba visz valamit. Vagy megeshet, hogy csinál valamit, de nem egészen jól. Szerintem a taps annak jár, aki erre rászolgált. A kritika - automatikusan leszámítva a rosszindulatot - jó dolog, kiigazít, és a következőben jobbá tesz. Ha pedig valaki olyan helyen visz túlzásba dolgokat, ahol a közösségi szabályok ettől egyébként is óvva intenek, ott már problémák vannak.
Alapvetően nincs gondom a rózsaszínnel. És a csillogó, elvarázsolt giff képekkel se. Ezzel úgy vagyok, mint a süteménnyel: elég belőle alkalmasint egy darab.
Írni tudni kell. Mármint az íráshoz magához. Mert elég elgondolkodtató, ha a jövő nagy költője a versikéjének minden sorában (helyesírási) hibákkal sziporkázik. A mondanivalóhoz pedig, ha nem is kell érteni, de fel kell nőni. Aki meg nyakra-főre állandóan mástól idézget ...
Ezért született az első farigcsa. (A későbbiekben pedig vagy kedvem leltem benne, vagy belecsomagoltam valamit.) Azt én se hiszem, hogy valakit rögtön fejbe kell rúgni. De azért a figyelmét fel lehet hívni egy-két dologra. A kontroll nélkül dicsőítő udvartartásnak szintén. Ez udvariasnak tűnt.
Hogy e farigcsák borzalmasak?
Így igaz.
Ám olvasása önkéntes lesz.
Nem igaz?
Addig farigcsálok, míg megértem,
hogy bár látod,
mi munka felhozni a gyöngyöt,
és dőreség
elhullajtott tollakkal kergetőzni…
de különbség szemedben nincs,
ha erre vagy amarra nézel…
sőt a tollat és csillogót
bámulod.
És nehézkes nékem nézésnek nevezni
a nyálcsorgató, rózsaszín vigyort.
… így nem erőltetem,
csak farigcsálok, magamnak, magamért,
és bár hosszú lesz, de míg szemed
elválasztja csillámtól a cserepet,
vagy míg toll-csillám – múlandó helyett
a gyöngyért ütöd össze tenyered...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése