függvénytáblázat III. - itatóspapír

Az rendben is van, hogy olvas a kölyök. Gondok inkább azzal támadnak, amit hall a sok zavaros fejűtől (ami épp állapot és nem negatívum). Itt azért mindig eszembe jut a vetőmag, és a művelt föld ... Ráadásul vannak időszakok, mikor mindenki bölcsész… és persze van, aki úgy is marad...
Az biztos, hogy Woodstock ideje rég lejárt. Emlékezni rá és sóhajtozni… Mindenféle változatos betűjelű generációk emlegetése fátyolos tekintettel ugyan látványos, de nem vezet sehova. Mindenkinek abban a napban és évben van helye, ahol áll. Ha más nem segít, jöhet a korbács … Így gondoltam: A korbács (C.B.) fantasy köntösben, hogy minden kor magához igazítja a történet szereplőit, akik ezt vagy belátják, vagy …
Különös, de vannak könyvek, amelyek legyenek bármekkora terjedelműek, csak egy-két gondolatért vagy mondat miatt nem bánom, hogy elolvastam ... K. Marx A tőke című könyve nem mondható rövid és könnyed olvasmánynak. Tény, hogy fogcsikorgatva olvastam. Két mondatát soha nem feledem el: 1. "A tőke: pénzt szülő pénz, önmagát értékesítő értékesülő érték." 2. "A dolgok lényege a történetükben rejlik." Teljesen mindegy, hogy kék vagy vörös kötésben, teljesen mindegy kinek a kiadója adta ki, teljesen mindegy, hogy a lektorálásért épp ki kapott a zsebébe, ez a két dolog akkor is igaz. Az első -némiképp szabadon- azt jelenti, hogy pénzt csak pénzből lehet csinálni. (Természetesen a pénz -mint általános egyenértékes-, a tőke, az arany (kincs) között jelentős különbségek vannak.) Ennyi, kész. Mert még ha a fejedbe is töltődne, mondjuk egy hidegfúziós energia blokk tervrajza, mondd mit csinálnál vele? Pedig a világon ma ezért adnák a legtöbbet. A működőképes változatáért. Miképp próbálnád ki? Lemennél a pincébe és építenél egyet? Hogyan? Miből?
A második, hogy aminek születése pillanatától nem vagy mellette, az ismeretlen...
Az úr irgalmazzon azon a napon, mikor a kölyök azt mondja, nem találja magát és esetleg még keresni is elindulna. Kissé megütközve néznék rád: Miért nem tudja már rég tőled, hogy pont ott van, ahol épp áll? és hogy mindegy hova megy, ugyan azt találja, mert magát viszi? …

Sosem szerettem, ha bárki alma-körte háborúba keveredik. Oktalan dolog. Ahogyan a játék-konzolnak és egy könyvnek sincsen egy mérlegen keresnivalója. Így nem nehéz eltalálni, hogy fenyő alá konzol, kisebb jeles napokra könyv … mert gondolom így egyensúlyba billen a vágy, reménykedés és lehetőség.
/Bármi a foglalkozásod, egy este játssz fejben királyt. Kormányozz egy várost. A szolgáké a hatalom. A jó király tudja. Egy pillanattal hamarabb, hangosan kimondja, hogy mit enged a népnek, épp azt, amit azok akarnak -és talán épp már lázadva követelnék-, csak kissé a lehetőségekhez és önmagához igazítva. De egyszerűbb megoldás is van: nézz egy lovas kocsit. Ahhoz, hogy húzz az gyeplőn, előbb annak lazának kell lennie. Mert igen hülye dolog az, hogy majd adok, ha minden rendben. De hisz minden rendben van. Majd elveszed, ha lesz rá ok./

A szakkönyvek jól megvannak. Értőknek, érdeklődőknek, kíváncsiaknak, tanulni igyekvőknek. Túl sok teendő nincs velük: vagy érted, vagy fogod, vagy nem neked való.

És nem feledtem el: vannak könyvek, amik rongyosak, de sosincsenek szem előtt… Mert vannak. Pont.
Nem gondolnám, hogy mély víz. Inkább csak zavaros és azért nem látszik az alja.
Kissé megcsavarva: „ízek, imák, szerelmek” A kölyöknek talán még megteszi a méz a kenyéren, ima nem segít a korai elmenetelen, szerelemből meg majd jön a következő (kis küszködés után). Mi már tudjuk, neki ez még homályos. Valahol kezdened kell. Mert mielőtt nagyon eltűnődsz, mi van a szobájában (fiókban): – elsősorban az, amit tőled kapott…
Még valami. A szentjános-bogár fénye, ahhoz való, hogy egy helyben ácsorogj. A lámpás, hogy pár lépéssel tovább láss. A zseblámpa világítja az út bizonyos szakaszát. A reflektor pedig mindent fénybe borít, de vakít… A Nap pedig ... ezért gondolom, hogy ami a Nap alatt előfordul, arra nem kell takaró...
Jól kell megválasztani azt a lámpát…
Természetesen nem beleszólós az, egy határon túl, hogy ki mit kedvel. Ha valaki bolondul a scifiért, annak ugyan adhatsz kilóra verseskönyvet, vagy a világirodalom remekeit. Nem biztos, hogy feldobódik tőle. Valahogy keverni kell a dolgot. Abból többet, ebből kevesebbet … de púposkodni nem sok értelme van … Moliere ezt már elővezette… (A járom, a sok dorgálás, másra nem tanít...)

Feltúrni a gyerek szobáját? Mert mit rejteget. Füvet? Szennyirodalmat? (Hogy szenny-e, az bizonyos paraméterektől függ. Ennek pedig -etikusan - állandó értéket kell felvennie. A szomszédok (társadalom) véleménye miatt 'A'(-felháborító) a saját ágyad miatt 'B' (-nagyon jó) kettős paraméter alkalmazása némi tűnődésre ad okot... )
Kifigyelted már, hogy Piroskának sosincs űrhajója, a babaházba nem költöznek kerti-szerszámok, de Jancsi sem ül vonatra és repülőre?
Határok. Birtokok. Helyénvalóságok.
A gyerekek idősödnek, de ezt nem feledik. És nem is tolerálják, ha te ezt figyelmen kívül hagyod.
Ha te nem mégy el valakivel, aki hív vagy arra vár hogy elvidd (mondjuk felfedezni a világot), akkor elmegy ő maga - nélküled.
A dolgok lényege a történetükben rejlik: aminek születése pillanatától nem vagy mellette, az ismeretlen ... és gondolom, mostmár világos, hogy a szó szerinti születésnap csak egy, egyetlen - az első a sorban: történetben.

tábla	tükrök	mozgás	történet	cold song

email

függvénytáblázat II. - szögmérő

Így a könyvek ezer dologra megtaníthatnak. Először is arra, hogy a dolgokat a helyükön kell nézni és megérteni. Azután arra döbbenthetnek rá, mit ér a tudásod, ha nem élsz a szerint? Nem szenvedtek feleslegesebben még emberek, mint Júlia és Rómeó.
És van még egy nagyon érdekes jellemezőjük: Ott minden elrendeltetett, a mesélő pontot tett a történetére. Nem hagyta rád. Kényelmes. Evilágban mindig dönteni kell. Nem lebeghetsz két dolog között. És veszélyes, ha ezt akár egy pillanatra is szórakoztatónak tartod. A lehető leghamarabb nemet kell mondani. Mert –az ok nélküli- remény, rombolóbb, mint bármi más a világon. Olyan aljas, mint a gyilkolás. Csak ebben az esetben nem tudod még azt sem, hogy mit pusztítasz vagy még tovább: mit szabadítasz rá a világra. Fogalmad is alig lehet arról, hogy mit roppantsz meg. A mérleg ugyan a világ legkellemetlenebb eszköze, de csak míg a nyelvét lebegni hagyod.
A könyv ilyen értelemben nem ad hamis reményt. Hogy miért? – hiszen az utolsó oldalak is rögvest a kezedben vannak, nem igaz? … másrészt előbb utóbb be kell csuknod…

Minden írónak meg van –a nem mindig behatárolható – oka, amiért írt. A szórakoztatás, a pénz hajsza (láss néhány ritka pocsék folytatást). Van aki ég-lobog és közben szórja a fényt (P.I. Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk) vagy csöndesen elmond évtizedeket, fehéren-feketén, kérdezve vagy kijelentve érdekes dolgokat (G.H. Közben…) vagy egyszerűen nem szereti a földműveseket és általában a keskeny gondolkodókat (V.X. Folytatás)
És van egy külön kategória, akinek azért kell írnia, hogy ne fulladjon bele a gondolataiba.
Így hát tele vannak a könyvesboltok. És könyvtárak.

De köztük mindenhol ott lapulnak: a mesélők. Nincs más dolguk, mint nyitni, pontosabban megmutatni, azt a kaput, ahol kisurranhatsz pihenni kicsit. Velük, általuk kalandozhatsz. Könnyű lehetsz, szép, gazdag, repülhetsz, űrhajóra ülhetsz. Amit csak szeretnél. De elég okosnak kell lenned ahhoz, hogy tudd, mit akarj – ezt sose feledd. Soha nem szabad olyan dolgot megfogni, ami azután nem ereszt el… De játszani, azt lehet…

De különös, a történetekben, éld át bármennyire, csak a helyet, a környezetet láthatod. Függően részben a mesélőtől, menyire volt részletes, és persze függve önmagadtól, mennyire pótolod, gazdagítod a hiányzó részleteket. Viszont nincs, mert nem lehet, arca a szereplőknek. Furcsa. De szavakkal arcot adni nem lehet. Jó, jó! Ám csak nyugodtan gondold át: ha arca van a szereplőknek, annak egyik oka, hogy láttad azt – vagy nagyon hasonló történetet- filmen. A másik eset pedig, mikor a történetben arcot adsz a szereplőnek, az Freud intarziás ajtaja… ezt pedig most kerüljük el.

Bölcsesség is lapul a könyvekben épp elég. Csak halkan. Mert hogy bölcsesség. De gyere, játssz velem kicsinykét. Járjuk körbe a pompát, gazdagságot és luxust. A történetekben, és ahogyan filmre viszik, a lakoma igen érdekes jelenség. Na persze, pénz… A kaviár … a csodálatos, … a mély-narancssárga színű lazac szeletek, hmmm …
… tudtad, hogy mindkettő díszítésre való? A kaviár sós-halízű vacak, a lazac, ebben a formában, nyers, sós, nyúlós rettenet (általában, földműveséknél). A vastagon kaviárral kent kenyérszeletke két dolgot jelent: aki eszi, az lelki szemeivel bankókat lát a kenyéren. (És a száraz papír szeletek miatt issza a sok pezsgőt.) Vagy nem érez ízeket. Mielőtt felhördülnél, ismerek olyanokat, akik ezeket tényleg szeretik. Megfelelő helyen, társaságban vagy otthon, csendben, átváltozott arckifejezéssel eszegetik…

Ha olvasol valamit és jó gondolat, miért is ne emlékeznél rá? Nem kell mindent mindenkinek újra kitalálni. Tolkien egyszer azt találta mondani, hogy ’ [I]nem mi döntjük el, hova születtünk és mikor élünk, nekünk annyi a teendőnk, hogy eldöntjük mit tegyünk, ha már itt vagyunk[/I].’ Ez bölcsnek hangzik. És játéknak sem utolsó. Fenébe a kaviárral! Fogj egy kicsiny darab sajtot. Bármilyet (– de ne sós lében tartottat.) Vágd még picurkább darabokra. Tedd egymástól távolabb őket, egyelőre elég, ha az asztalon, szalvétán stb. Aztán keress pár szőlőszemet. Ügyelj rá, hogy legyen köztük fehér, piros, kék és ha lehetséges, fekete. (Mármint ilyen fajta szőlő.) A sajtocskák mellé rakj belőlük egy-egy szemet. Aztán egy darabka sajtot a mellé tett szőlőszemmel, rakd az arcodba. Ha kérhetem, ne nyeld le – rágd meg, hagyd olvadni a sajtot és szétfolyni a szőlőszem levét. Igyál egy kevés vizet. Vedd a következő sajtocskát egy másik színű szőlőszemmel… persze, hogy másmilyen.
És vannak bűvészkönyvek:
A szőlőknek vannak nevei, fajtái. A szemek, gömbölyűek, hosszúkásak … és ezer ízűek, minddel kipróbálhatod. Lesz kedvenced. Légy varázsló – fogj pár porcelán (alkopál) csészealjat, vagy ilyesmit. Tedd arra a sajtocskát – formája is lehet, de a tört –robosztus, vagy ahogy földművesék mondják: rusztikus – darabok fogják az emberi szemet. Tégy mellé fehér gömbölyű egy másikba fehér hosszúkás szőlő szemet- vagy ahogy tetszik. Csöppents egy pindúr lekvárt a tányérkába, sötétet – a gyerek palacsintájához való is megteszi -, hajlíts köré (metélő) hagymaszárat, vagy mentalevelet. Rajtad múlik. És ha a formázott kenyérszeleteket megpirítod, úgy melegében margarinnal megkened (a vaj nem való a szőlőszemekhez) aztán meghinted mákkal –nyers, száraz és nem is megdarált- azokat kihűlve tányérba pakolhatod egymásra. Meredt szemmel fogják nézni mik azok. Látványos. Lehet dumálni felette. És noha semmi közöm hozzá, de most már belém bújt az ördög: aki a szőlő-sajt mellé (finomkodva) betömi a hagyma szárat, azzal a következőt teheted: ráhagyod. Élményarcot fogsz látni. Vagy rászólsz: bocsika, az dísz … Ez utóbbival rendezed is a harmadik variációt: nem megfelelő embereket ültettél le az asztalodhoz… legközelebb hadd menjenek kaviárt enni.

… egy japán könyvben olvastam egyszer, hogy ’ vacsorakor hol a szegénység ott, ahol rózsafa tűz ég az éjszakán át, az elég minden barátnak’. Ez nem fért a fejembe. A filozófia tanárom azt mondta, hogy próbáld ki és hogy a barát szó japánban nem egészen azt jelenti, ahogyan én azt most gondolom. Igen, ma már tudom: megfelelő embert jelent. Bejártam a várost, mindenkinek a lelkére kötve, hogy ha megmetszi a rózsáját, az egekre, el ne dobja! majd jövök érte. És lassan rádöbbentem: iszonyú sok rózsa fa (fa? vesszőcskék, hisz nálunk nincs rózsa fa) kell ahhoz, hogy huzamosabb ideig égjen a tűz. Ezt jól magamra pazaroltam, mert várnom kellett egy évet, az új ágakig. És ott rádöbbentem, hogy ismét csak egy alkalomra elég… Szóval korlátozott a rózsafa, de azok sincsenek sokan, akiket mellé lehet ültetni…

Még fent vagy akadva a vízen. Túl azon, hogy ne emelj meg többet, mint amit elbírsz… Az első ok a semlegessége. Mindent visz a szájból. Ha próbálsz ízeket, az való közéjük.
A másik ok egy fejezet ostobaságomból. Nagyjából 15 évet vártam, míg a teraszon egyik cimborám elém rakott pár palack bort. Egyszer régen, 1986 környékén, olvastam egy borról (Q. A zsoldos) A neve fogott meg: Lacrima Christi (jézus könnyei). Mint kiderült, ez egy szőlőfajta neve, amely kipusztult. Ennyi kellett nekem … akartam. A barátaim nem feledték. A 2001. év nyári napjainak egyikén, ott álltak a palackok előttem. Reszkettem. Mielőbb inni akartam belőle. Az árával nagyjából tisztában voltam… Életemben nem ittam ilyen szart, ki is öntöttem. Mert már vallom egy ideje, mi helyed abban a klubban, ahol nem érzed jól magad? Így egyetlen palackkal tartottam meg.
A rózsafa tűz megtanított még valamire: a kopott, talán foltozott, de mosott ruha… A szegényes címkét átírta bennem tisztesre… Ha nem is a kaviár zavar, de a vonzott társasága igen, őket már nem ereszti... jobban szeretem a rózsafa tűz füstjét.

Bölcsesség nem csak felnőttnek terem a könyvben.
Mert ha a kölyök olvasta azt –olvasta, mert eltanulta tőled: olvasni jó -, hogy a mozdulat igazsága több, mint kimondott gondolat (Zs.P. A holtak nem vetnek árnyékot...), akkor tudja, mit kell tennie, abban a kínos helyzetben, amikor épp küzdve keresné a szavakat, annak, aki meg azon küzd, hogy fogadja azokat.

függvénytáblázat I. -ceruzák

A könyvekről sok mindent összehordtak már. Hogy jó barátok, hogy rosszak. Hogy minden bennük van, hogy semmit se találsz meg. Hogy tanítanak, hogy bántanak. Bizonyára. A könyvtárban viszont nem halomba vagy a vásárlás sorrendjében találod őket, hanem egy bizonyos rend szerint - otthon pedig (gondolom) vannak a szépek (sose vagy ritkán veszed le őket, ha gonosz lennék azt is mondhatnám, hogy a borítója tetszett meg, mert egy almanach jól mutat a polcon) a hasznosak, és bizonnyal ott lapulnak a rongyosak - ezen pedig már el kell tűnődni. Szóval mind való valamire és ráadásul még külön-bejáratú ideje is van az olvasásuknak. Mert semmi meglepőt nem találok azon, ha van olyan könyved, ami sosem a polcon pihen, hanem az ágy melletti éjjeli asztalkán van állandó helye ...

Ha azt mondom hársfa, már forgatod is a szemeid - persze ismered és hozzá a gondolat - megyünk lírába.
Nem egészen. Más a célom.
Az út szélén rá tudsz mutatni, hogy azaz. Meg azután biztosan ittál már hársfateát. De ha azt mondom, milyen kellemes a hárs illata – itt már könnyen megeshet, kezdünk elbeszélni egymás mellett.
Hogyne, elmentél egy hársfa alatt vagy környékén, talán épp virágzott. Ha megérzed a levegőben, biztosan felismered. Esetleg tudod a latin nevét... De én nem erre gondoltam.
Amikor felemlegetem a hárs illatát kissé másképp értem. Valahogy úgy, hogy kipakolom a székem – kedvenc ülőalkalmatosságot – nem épp a virágzó hárs alá, de az erkélyre, kertbe ahová elér az illata- amit oly nagyon szeretek-, odaviszek egy csésze teát, egy könyvet, esetleg zenét-fejhallgatót, elhelyezkedek és maradok egy ideig, pontosan addig, ameddig örömömre szolgál... Érted – így gondoltam a hárs illatot. (Mert nagyon, nagyon rég úgy gondolom, hogy néha meg kell állni egy pillanatra. És néha rá kell venni másokat, hogy ücsörögjenek egy kicsit a fa alatt. Meglehet, ez nem neked való. Nos, akkor egér...)


Valahogy ilyen ez a könyvekkel.
Ismered a .....? Olvastad vagy csak sokat hallottál róla? Muszájból olvastad? Divatból? Vagy beléptél a történetbe, miközben olvastad?
És igazából, csak akkor fogunk közös nevezőre jutni - túl azon, hogy mindketten olvastuk azt, amiről beszélünk vagy célzunk-, ha tudod mi a különbség: a rólad és a neked szól - között. És azt sem árt szem előtt tartani hogy a könyvek egy része rajzol a másik része színez (is)… A rajzolt könyv egy dolog. Amelyik színez - az elvisz magával.
(Nem kell sivalkodni, és rögtön a történelmi hűség és más vacakkal jönni - mindenki tudja mit tart a kezében és főleg minek vette kézbe, nem?) Színezni tudni kell - történelmi, filozófiai, metafizikai könyveket is meg lehet írni úgy, hogy a földművesek zabálják. Elég Herbert: Dűne-ciklusára vagy Stephen W. Hawking: Az idő rövid történetére utalni. Mindketten olyan dolgot csomagoltak be, amit másképp nem vettek meg. Színeztek. De alatta kőkemény a rajz... (Egyébként meg a szerencsétlen papír mindent elbír, de ez más történet.)

A színezésnek ezer oka lehet.
Sajnálatos, hogy a dolgok véget érnek - úgy darabkákban is és a nagy kaland maga is. De vannak pillanatok, mikor az időtlenség megérinti az embert. Kinek mi. Hegyek, kőbányák, tenger... vagy néha a szél, hoz valami különlegeset... Én imádom - többek között- a teraszokat. Régi, kőből rakottakat, ősi (nagy) fák árnyékában, kényelmes fotelban az ember lenéz a völgybe... Na persze...
Ha épp egy településre látsz, akkor ott teszik dolgukat a "bennszülöttek". (Ilyen távolságból nincs földműves... mert a kalapácsot is csak leütni látod, de nem hallod a hangot - ,... háttérzaj nélkül pedig...) A nagyon-nagyon fontos dolgukat. És sosem fürdőznek... - mármint úgy értve, hogy aki tó mellett lakik, annak az nem igazán fontos, csak neked, aki külsős vagy. (Zsoldos Péter - A holtak nem vetnek árnyékot...)

Érdekes játék ez. Vedd elő egyik ismerősöd - vajon mit csinálhat most? Leszámítva azt, hogy rendhagyó módon lehetséges épp hegyet mászik, vagy nyaral valami egzotikus helyen, általában semmit. Ha a semmit a szokásos módon értjük... Ha váratlanul beállítasz hozzá, akkor illúzió romboló módon kiderül pár dolog. Elsőnek az, hogy nem feltétlenül agyal rajtad. (A szerelem bogarakat most feledjük el.) Miért is tenné? Éli a hétköznapi életét: lehet épp extra koszos, mert melléképületet bont vagy épp kertészkedik. Vagy egy haverral kocsit szerel vagy egy nem is tudom mire való munkagépet. De megeshet, hogy épp kerítést javít, vagy a cimborákkal sörözget a diófa alatt. Vagy elbiciklizett egy ismerőshöz valami rohadt fontos, olajos kütyüért, mert épp az kell a fűnyíróba... Szóval pontosan azt teszi, amit te is.
De megeshet, hogy a kertben találod egy hintaszékben, egy bögre teával, lábánál a vizslával és csak úgy néz, egy általad nem látott helyet... Szóval pontosan azt teszi, amit te nem.

Ha esetleg menet közben elolvasnád a 'Függvénytáblázatok' elérhető részeit (QR)

email

Ha emailt szeretnél küldeni mobilról vagy levelezővel.

tábla-II.	tábla-III.	tábla-IV.	tábla-V.	melléklet I.

parasztok alkonya

A paraszt.
Nos igen. Sokszor hallottam már ezt a szót, hogy úgy odavágják egy embernek, vagy emberre. Aztán egyszer, mikor jutott rá időm, a vonaton elgondolkodtam a dolgokon.

A paraszt. Hát, ahogy én azt láttam és gondolom, a paraszt szereti a földet, gondja van a jószágaira és lehet, hogy mord, de mindezt a boldogulásért, a családjáért teszi. Munkának kemény és szoros. A tehenek nem értik meg azt, hogy én megnézem a tévében ezt vagy azt. Nekik kijár az, ami és akkor, amikor kell. A föld dettó. Annak is megvan a rendje ( – még írva is vagyon: „a vetésnek és aratásnak”). Épp ezért is talán, a paraszt teszi a dolgát, de nemigen fecseg. Jegyzem meg, engem már 20 méter kaszálás után is elhagy a fecseghetnék.
De ha ez így van, akkor miért lett negatív (és jelző) a paraszt? A paraszt igenis gondos, ragaszkodik az értékhez, menti, amit lehet … ááá, egy paraszt sosem önti az árokba a tejet, sosem dobálja szét a megtermelt javakat. És egyébként is, általában megfontolt és sosem púpol. Ez egyszerű volt. De mi legyen a jelzővel? A foglalkozás – cégér – kötelez. Valami csak kell a helyére. Legyen hát a földműves. Ez jó lesz. A felületes szemlélő akár még dicséretnek is veheti…

i.e. 1432

Úgy alapvetően szeretek utazni. Szeretem a vonatot, buszt. Sok-sok érdekes dolgot lát hall az ember. És ha nem hozzám beszélnek, csak úgy hallgatom, az még jobb, mert olyankor a mondandóját nem próbálja meg az arcomon látni vélt véleményemhez igazítani a beszélő.
Amikor még olyan távokat nyomtam buszon, mint példának okáért Békéscsaba-Eger, csuda dolgokat láttam, lett lévén az az út több óra hossza. Nem is értettem, hogy az idióta házaspár, azzal a csöpp gyerekkel, miért a buszt választotta. A vonat, lényegénél fogva, szerintem bölcsebb választás. De ők tudták. A díszlet adva volt, a szereplők a színen. Csak idő kérdése ilyenkor a dolog, mert a zárt tér, a véletlen társaság és a viszonylag hosszú idő, mindig érdekesen végződik. A csöppség, a kezdeti sírdogálás után, egyre emelte a hangerőt. Mindenki idegei kezdtek pattanásig feszülni. Nagyjából egy óra elteltével, egyik útitársunk besokallt. Odalépett az üléshez, áthajolt a nő fölött és eltolta a kisablakot, majd közölte: „Pont kifér!” A helyzet morbid volta ellenére, a feszültség kisült a röhögésbe. Így is lehet. De volt olyan is, hogy a busz, egyenesen a rendőrkapitányság elé kanyarodott a publikummal.

A vonatot mindig imádtam. Ott még olvasni is jobb, nem mozog annyira.
Minden időben vannak divatok, felkapott dolgok és témák, amelyek az embereket roppant mód izgatja. Ilyen téma-hullámnál nem lehet elmenekülni, mindenhonnan az folyik. Ilyen téma volt abban az időben a reinkarnáció. Erről meg volt akkorra már a különbejáratú véleményem, különösebben nem izgatott a téma.
A fülkébe, hatan keveredtünk össze. Négy nőszemély, és egy öltönyös úriember velem szemben.
A hölgyemények közül az egyik kötést –olyan: fonálból sálat kötök, lesz egy méter, de nem számít, mert olyan intenzíven fecsegek, hogy minden tizedik szemet leejtem, tehát otthon le kell majd bontanom, stílusban nyomta – tartott a kezében. Kettőnek olvasnivaló, folyóirat és valami egyéb, volt a kezében. A folyóiratosra szinte az első mondatai után ugrott az „allűrke” címke. A negyediknek semmi, ő csendes volt. Mivel sokmindenről beszélgettek, otthon, család, satöbbi, így jóval később már magamban azt gondoltam róla, hogy ha évekkel ezelőtt elválik, sokkal különb élete lehetett volna. A velem szemben ülő úr, csodaszép öltönyben, Népszabadságot olvasott, az újságot annyira felemelve, hogy az arca nem látszódott. Remek, tehát ő nem fog beszélni.
Kibányásztam a táskámból a könyvemet és olvasni kezdtem. Halk háttérként a nők csacsogtak. Elérkeztek a témához, reinkarnáció. Akkor mindenki azzal foglalkozott, nem lepődtem meg nagyon. Beszéltek össze-vissza. Amikor figyelmem elszakadt a könyvtől, az akkor történt, mikor allűrke valami olyasmit mondott, hogy ő márpediglen tudja, hogy van reinkarnáció. Ezt muszáj meghallgatnom és figyelni kezdtem. A lényeg a lényeg: neki fáj a háta, és ez azért van, mert előző életében csiga volt és elnyomta a csigaház.
Kész. Ennyi. Kiütéssel győzött, erre a bíró is 10 pontot adna. Velem szemben a Népszabadság kissé lejjebb ereszkedett és én látni véltem, hogy az úriember, csodaszép öltöny ide, csodaszép öltöny oda, olyanokat gondol a nőről, amit reméltem nem akar kimondani. Persze, hogy nem, esze ágában sem volt megszólalni. Közömbösen rám villant a szeme, majd újság vissza és olvasott tovább. Leengedtem a könyvet és azon tűnődtem, hogy mit vétettem. Az nem lehet, hogy ezekkel Miskolcig kell utaznom.
Hibáztam – a könyv leengedéssel. Allűrke azt gondolta, hogy be akarok szállni.
- Mondja csak nyugodtan, szívesen meghallgatjuk – mosolygott felém. És nekem eszembe jutott, hogy itt az idő. Kolostorban fogant tudásomról bebizonyítani, hogy működik. Ennek lényege, hogy a saját fegyverét vedd el tőle, fordítsd meg és végezz vele.
Kellett néhány pillanat, míg végig gondoltam, mit is akarok. Már túl azon, hogy kivágni a vonatból. Úgy döntöttem, legyen ágyú.
- Nagyon sok mindent mesélhetnék – mosolyogtam rá (-juk, mert a szövetségesnek is bukni kell.)
A Népszabadság lejjebb ereszkedett és pontosan láttam a fickó arcán, hogy az elfogadható útitárs címke átadta helyét az idiótának.
- Tudják, én időszámításunk előtt, 1432-ben születtem. – mondtam az első számot, ami eszembe jutott és tudtam, hogy könnyű lesz megjegyezni. Mert hazudni művészet és roppant memóriaigényes.
A kötésen leesett két szem. Felpörgettem a dolgot.
- Emlékszem – mondtam átszellemült arccal, kinézve a vonat ablakán, mintha az emlékeim között kutatnék -,láttam Tina Turnert 1552-ben. (Tartottam egy kis szünetet.) Az egri vár ostrománál a Maklár patakban. – folytattam, a Népszabadság enyhe remegése közben, a kötését leejtett nő arca pedig egy életre a kedvenc képeim közé került - Akkor még csak egy nádcsomó volt. De zizegni se jól tudott. - fejeztem be a gondolatot.
Hát… nem tudom leírni az arcokat. A Népszabadságos fickó érdekelt a leginkább. De megnyugodva láttam, hogy érti, mi történik. És mikor meghallottuk a kis nyikkanás félét, az arca pontosan mutatta, tudja:"a fickó folytatni fogja".
Mert a nyikkanás arra figyelmeztetett, hogy még mozognak. Kicsit ütöttem. Na, még egyet. És előhoztam Josephine-t. Pergő nyelvvel elhadartam, hogy ha tudná ez a sok süket történész, hogy Napoleon azért tartotta a kezét a kabát széle alatt, mert a Josephine-től kapott - szerelmi ajándéknak minősülő - fél pár kesztyűt, a másik szeretőjénél hagyta és nem akart lebukni.
Még lett volna ötletem a továbbiakhoz, a csigaházért meg is érdemelte volna, de láttam, nincs szükség rá.
A kolostori gondolat, a fegyverről, ellenségről, harcról és ilyesmiről tehát működött. Miskolcig békés csöndben olvastunk én könyvet, az úriember velem szemben a Népszabadságot, habár Ő nem lapozott egész úton. Néha leengedte az újságot és rámnézett, én pedig azt gondoltam, lehet, hogy egész életében röhögni fog.

pihenő	futás	parkoló	terasz	alkony

Hymypoika - Kitűnő tanulók

Hymypoika - Young gods - Kitűnő tanulók, 2003
(18* korhatáros!)

Van néhány dolog, amit egyszerűen elmeroggyantnak szoktam titulálni. A filmek között is akad. Az egyik a Kitűnő tanulók. Természetesen, ez csak egy gyűjtőfogalom, ami rendet tart a polcomon...

Az sikeres érettségi vizsgát alaposan megünneplik ... (A filmből majd kiderül, hogy miért nem akadály a pénz.)
Taavi, aki megszállottan filmez le mindent, aznap éjjel megörökíti egyik barátja szeretkezését.
A négy jó barát, reggel - és persze meglehetősen másnaposan -, visszanézi a felvételt.
Innen azután gyorsan eljutnak oda, hogy ilyen felvétel mindenkiről kell és a legjobb viszi a díjat.
Fel sem merül bennük két dolog. Az egyik, hogy mi történik akkor, ha valaki közben szerelmes lesz? A következő: hogy mit fog ehhez szólni a videón szereplő másik személy?
És azt is kénytelenek lesznek megtanulni, hogy a bizonyítási kényszer veszélyes útra viszi az embert.
De még milyen veszélyes útra...

A film zenéje bizonyára tetszeni fog. A képi világról annyit: mindenféleképpen gondod legyen rá, hogy kiskorú ne lássa. A film szól valamiről, el kíván mondani valamit és mindent megtesz azért, hogy megértsd. Álszent, léggömb-lelkű, prűd nyafogósoknak nem való. Ne is kezdj neki. Töltsd mással ezt a 104 percet. És hitegesd magad, hogy ez csak egy távoli-kitalált világban történhet...

Hymypoika , 2003, finn film-dráma, 104 perc. magyar hang, angol felirat
rendező: Jukka-Pekka Siili
zene: Kerkko Koskinen
Jussi Nikkilä - Taavi
Jarkko Niemi - Markus
Reino Nordin - Jere
Ville Kivelä - Sami

(First "play" button, after click "CC" for english subtitles. Please, do not make download. Age limit!)