terasz

A hírhedt helyen, amit általában ÚT-nak, vagy sötét napokon A pokol tornácának emlegettünk, néha egyedül üldögélve, volt alkalmam  szemlélődni. Az asztaloknál mindenféle népség múlatta az időt. És erre - különös módon - alig volt hatása, annak, hogy épp esik, vagy süt...

Érdekes a társulat. Persze egy része eleve kizáródik az érdeklődésemből. Egyszerű apróságok miatt: egy lánc ékítmény, több lánc inkább már a gályára való... de a mobiltelefonnal megtámasztott slusszkulcsos asztalok sem érdekelnek, főleg, ha véletlenül minden slusszkulcson lógó embléma felfelé fordítva sziporkázza a gyártó nevét - mert erős a gyanúm, hogy ezek a földművesek azok, akik szívük szerint egész nap 5 másodpercet ismételgetnének. Nevezetesen azt az ötöt, mikor a város főterén kiszállnak az kocsijukból, lehetőleg vakító napsütésben - mármint kiváló látási viszonyok közepette.

 A fémmel megtűzdelt arcú majmok érdekelnek, lenyűgöz, hogy (hogy) tudnak beszélni...

De még így is maradnak társaságok, ahol ki arról vitázik az árpaszörp mellett, hogy van-e Ő vagy nincs. Ki habzó szájjal politizál a szélső asztalnál. Az utcán is megjelennek emberek persze. Kinek a kutyasétáltatás a nap tetőpontja, kinek az, ha kertjében végre, végre ma hajnalban, kinyílt a Virág, amit már napok óta vár. Hihetetlen, hogy azok az emberek, akiknek látszólag oly kevesük van, mi apróságból meg tudják teremteni az örömöt... Jártam ilyen virágra váró házakban. És persze váza is található bennük. És noha nem eldugva tartják, központi helyre mégis akkor kerül, amikor a belevaló annak értelmet ad ...

Mégis az asztaloknál ülőkön tűnődtem általában. Mert érezni véltem olykor, az egymás mellett vagy egymással szemben vagy néha-néha másik asztalnál ülőkön, hogy mondanának egymásnak valamit, de aztán mégsem teszik. Vagy épp hallgatnak, vagy ami a legrosszabb változat, az ellenkezője hagyja el a szájukat. Valamerre menni kell. De miért a rossz irányba?

Eszembe jut az elefánt és az egér. Mikor együtt dübörögnek át a hídon. Én ezen sosem tudtam szívből nevetni. Akármilyen kicsi rész az egéré, de akkor is ott van. Ha másra nem is való, de ha eljön az idő, nem lesz megbánnivalója. Mert amíg messze van az a nap -és ezt értsd tetszésed szerint-, addig általában azon bánkódunk, amit megtettünk. Botor gondolat, mert a legfontosabb az, amit kihagytunk. Mert mi másért piszkálna ez akkor bennünket, amikor már mindegy?

Ma itt vagy és eldöntheted.

 Valaki ezt pontosan előadta már. Ugyan átírhattam volna, de minek tenném?

  Ne ítélj ránézésre. Nem sok kagylóban lakik gyöngy...

 Olvasd el. Aztán mégegyszer. Aludj rá egyet.

És legyen eszedbe, hogy ha nem tettél vagy nem mondtál valamit, távolról sem biztos, hogy azt megteheted holnap is. És mielőtt visszavágsz valakinek, gondold el, nem tudhatod, hogy Debrecenből jön-e épp vagy a számtalan okból egy miatt, de nem akarja kivárni a holnapot:

„Fiatalon fogsz meghalni!’ –

mondta egy cigányasszony

a debreceni állomáson mellém kerülve,

a tenyeremen futtatta

vallató szemét.

Tenyerem vonalai

le- és felszaladtak,

zihálva,

harcképtelenül.

Talán azért mondta, hogy én is meneküljek.

Talán a rémület kínpadjára szánt.

Talán csak azt akarta, hogy az értesülés

birtokában csináljak azt, amit akarok.”

(Pinczési Judit)

pihenő	futás	parkoló	ie.1432	alkony