Keresés a blogban és máshol

2012. június 17., vasárnap

Téli háború - Oorlogswinter

Oorlogswinter, 2008 - Téli háború
Winter in wartime

103 perc, holland, szinkronizált
dráma, történelem, háború

rendezte: Martin Koolhoven

Martijn Lakemeier - Michiel
Yorick van Wageningen - Oom Ben
Jamie Campbell Bower - Jack
Raymond Thiry - Johan
Melody Klaver - Erica

1945 telén, egy havas, németek által megszállt holland kisváros. Michiel - 13 év körüli fiú - segítséget nyújt egy sebesült angol ejtőernyősnek, ezáltal kapcsolatba kerül az ellenállással. Természetesen eddig is megvoltak a maga gondolatai a háborúról. A valóság viszont egész más. Semmit sem tud a játékszabályokról. A jóakarat önmagában kevés. És hogy is érthetné, hogy az emberekben oly sok minden lakozik. Van, aki meghal azért, amit helyesnek vél, mások simán árulók, ha érdekük épp úgy kívánja. Az pedig nem fokmérője annak, hogy valaki családtag, vagy épp idegen. Ára van annak is, hogy valaki megtanulja: a hősiesség bölcs változata, valamint az eredményesség, néma és türelmes dolog - feltéve, ha élni is akarsz.
Az ólomkatonákat visszaállíthatod a játékba, a város főterén azonban, az elropogó sortűz után  ez nem fog működni.



ASIN: B002D303KY


2012. június 16., szombat

rocking chairs II. - Ostrom presszó - Eger

Ostrom presszó. Eger.
... ez az a hely, ahová ha beülsz megfelelő emberekkel -  meg is tetted, amit tehettél.
Talán elég is lenne ennyi.

Eger, az Eger. Ebbe itt most nem mászok bele. Nem nevezném épp kis városnak. Van benne megtekinteni való bőven.
Mivel váratlanul dög meleg lett, a vár bejárata mellett jobbra felosontam a lépcsőkön, mert az aluljáró sötét beton-tömbje hűvöst ígért. De csak nem maradhattam ott, így előbújtam a másik oldalon. Azt hiszem Bástya utca a neve. Elindultam felfelé, a Gárdonyi ház irányába. (A váron átvágva, a hátsó kapun is oda lehet jutni.)
A várból hátul kivezető út melletti pici parkolóban körbefordulva szétnéztem. Szép a város. Én meg piszokul szomjas.
A hátam mögött felfedeztem a házat, aljában a "próbáljuk meg"-et, lévén akkor még gőzöm sem volt arról, micsoda.
Beléptem a korlát határolta szimbolikus(nál azért nagyobb) teraszra, majd megcéloztam az ajtót. A teraszon ücsörgő két fiatalember utánam száguldott.
Ők leheltek életet a helybe. Ez így nem biztos, hogy pontos, de nekem megteszi.
A ház alsó szintjét, a terepviszonyok miatt, föld öleli körül, így meglepően kellemes idő fogadott odabent.
Az első körben két dolgon akadt meg a szemem. A borral - pontosan az ízléses határig - töltött, pulton sorakozó üvegkancsókon és a régi rádióba költöztetett zenegépen. Aztán az óriási és hibátlanul tiszta ablakon rámvigyorgott a város panoráma képe. Bármi dolgom is volt még a városban, azt azonnal töröltem. Itt ücsörögni kell. Ráadásképp az is tudatosult bennem, hogy a fejünk felett átívelve, a város völgyének túloldalán fog lebukni a nap. Pazar.

Hintaszéknek (rocking chair) szoktam címkézni minden olyan helyet, ahol valami megfog és invitál, üljek le, lassítsak, bámészkodjak; élvezzem ami van, vagy ahol olyan dolgot látok, ami esetleg Narnia ruhás-szekrényét juttatja eszembe.

Óvatosan kifaggattam a srácokat, hogy mi lapul a kancsókban... a felsorolás (a helyesen ejtett nevek külön elgondolkodtattak) már elvarázsolt. És persze váltottunk szót arról is: hogy miért itt, miért ezt, és hasonlók.

Nyáron arra is kerülnöm kell egyet.




rocking chairs I. - Kormorán kikötő - Tiszafüred

Tiszafüred - Kormorán kikötő ( N 47° 36,464' E 20° 43,088' )

Egy novemberi napon jártam arra. Ideális hely, hogy a tehenet, kutyát és gyereket kirakd a rétre... A szemed azért a pályán legyen.
Először nem értettem, mi a francot keres egy jobb sorsra érdemes kerékpár a kikötő táblája fölött, azután közelebb érve már olvashattam, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtanak. Majd megnézed, nem ragozom.
Hintaszéknek (rocking chair) szoktam címkézni minden olyan helyet, ahol valami megfog és invitál, üljek le, lassítsak, bámészkodjak; élvezzem ami van, vagy ahol olyan dolgot látok, ami esetleg Narnia ruhás-szekrényét juttatja eszembe.
A kikötő bejárata után balra, meg is láttam a fát, ami két helyről nőtt ki. Ez rögvest eldöntötte, hogy itt szét kell nézni.
Jópofák a bérelhető házak. Nem elfeledve, hogy ez egy kikötő, azért sok mindenre van lehetőség és van elég hely is (a víztől biztonságos távolságban tényleg annyit hancúrozik gyerek és kutya, amennyit bír, annyit túrázhatsz, amíg lekopik a lábad), főző-sütő helyek és persze csónakok vég nélkül. Láttam olyan "valamit" kikötve, amiről hirtelenjében nem tudtam eldönteni mi is az, de gazdája ott nem lévén, a filmezését inkább mellőztem.
Nem tudom ki hogy van vele, de amikor az embernek szerszámra van szüksége, gondok szoktak lenni. Szerintem egy ismeretlennek hamarabb adnak ebédet idegenben, semmint szerszámot kölcsönbe. Itt megesett a lehetetlen, kaptam. Megmutatták hová tegyem le, ha végeztem. Ennyi.
A tökéletes állapotú kölcsön szerszámot visszatéve a helyére, megcéloztam a főépületet (a bejáratnál kúpos, nádtetejű épület). A környék csodálatos. még ebben a novemberi időben is.
Az épület belterének meg van a maga hangulata. Már aki fogékony az ilyesmire.
Kávét kértem, majd elfordulva bámészkodni kezdtem. A pulton koppant valami. Megkaptam a kávémat... nem tagadom, meglepődtem.
Júliusban ott a helyem. És valami azt súgja, hogy a következő évben is és azután is...



(Ami a zenét illeti, ráhagytam a YouTube-ra, hogy cseréljen hangsávot.)

A kikötő honlapja (német és cseh nyelven is elérhető):
kikötő honlapja (magyar nyelvű)


2012. június 10., vasárnap

Phases I.

Vannak egészen ártatlan tárgyak. Csak állnak az asztalon... Furcsa, de fázis jelzők olykor...

Poharak...

Egy.
Katasztrófa - és/vagy magad iszol.
Kettő.
Hajaj, gondolatok - vagy baráttal poharazol.
Három.
Támad az erő - és/vagycimborák sokszorozzák.
Négy.
Semmi sem jó - és/vagy haverok, buli van.
Több.
... no comment

Erről akartam egyszer kicsit többet írni, megtámogatva egy filmecskével. Aztán letettem róla. Egy film-darab megmaradt.
Gondoltam, az jó lesz az árverésre, hogy a stampedliket bemutassam. Aztán rájöttem, még sem jó ötlet. Kevertem egy másik reklámot.
Ezt viszont valahogy nem volt kedvem kidobni. Talán maradt benne egy kis mondanivaló.

**********************
Egy.
Katasztrófa - Kettering
Kettő.
Hajaj, gondolatok - I won't say Adieu
Három.
Támad az erő - Szél viszi messze
Négy.
Semmi sem jó - Mi van velem
Több
... - Mikor a vodka

**********************


2012. június 6., szerda

The Antlers - Kettering

Az első csilingelő hangok húztak a tévéhez. Rögvest bekúszott fülembe a dallam. Valami film sorozat sokadik részének végén szólalt meg a zene. Mindig így járok, meghallok valamit, aztán kereshetem.
Most, hogy rátaláltam (és olvashatom a szövegét is), nem egészen értem, miért került annak az epizódnak arra a helyére. Habár, kissé elvonatkoztatva, a képi téma ott lemondásra, áldozatra, szeretetre, összetartozásra és reményre utalt.  (Eredetileg a Chuck című sorozat 3. évadában volt hallható. (3/13) Ha jól tudom, az rtl-klub annak idején nézettség hiányában az első évadnál abbahagyta nálunk.)
Meglehet, mint oly sok esetben, nem feltétlenül kell érteni és szó szerint venni. Elég, ha engedsz a zene vonzásának.
Sokan, sokféle képi motívummal gyártottak hozzá klipet. Úgy gondoltam, a legjobb választás ez:



Feliratozva: ("CC")


Ha érdekel a szövege, íme: (Szövegíró - Peter Joseph Silberman)
The Antlers
Hospice, 2009
Track 02 - Kettering
ASIN: B002GYKTW2 (audio CD, 2009. augusztus 18.)

I wish that I had known in that first minute we met,
The unpayable debt that I owed you.
Because you’d been abused by that bone that refused
you,
And you hired me to make up for that.


Walking in that room when you had tubes in your arms,
Those singing morphine alarms out of tune
Kept you sleeping and even, and I didn’t believe them
When they called you a hurricane thunderclap.


When I was checking vitals I suggested a smile.
You didn’t talk for awhile, you were freezing.
You said you hated my tone, it made you feel so alone,
And so you told me I ought to be leaving.


But something kept me standing by that hospital bed,
I should have quit but instead I took care of you.
You made me sleep and uneven, and I didn’t believe them
When they told me that there was no saving you.

2012. június 1., péntek

terabithia tükrei XXVI.


Hagyományosan darabolva az évet, négy részre válik. De mérheted másképp is. Most épp az akác-olajfűz ideje van. Naná, hogy ismét elhibáztam. De mikor valami hív, általában menni szoktam. Minek haboznék? Hogy utána megbánjam, amiért maradtam?

Lakatlannak mondanám, vagy elhagyatottnak. Megszerettem ezt a teraszt. És mindegy, látszólagos üressége, mert a nem messze álldogáló olajfüzek apró sárga virágaiból –melynek illatát szerte hordja szél - tudom, hogy csak pislognom kell és ott vagyok a sosem volt világban, melyet a magam módján mindig is kedveltem. Szeretik azt sokan, csak rájuk hűlt az álarc, ezért van eltömődve a fülük és ezért nem nyílik a szájuk. Ez az Ő bajuk. És persze mindenkié, aki mellettük kénytelen élni…

Pislogj és végy egy nagy levegőt. … Nem lepődök meg túlságosan, a ház, amely előtt állok, az üvegmívesé. …
Így volt ez azon a távoli és régvolt napon is. Csak fél füllel halottam a vitát, amely ostoba és céltalan volt. Mint mindig, ha a két tábor hajthatatlan. De amin ma épp vitáztak, az eszement dolog. Aztán az üvegekre nézve, már nem csodálkoztam: a Morgan Captain Spiced üvegek között ott vigyorgott egy Special is. Valamelyik idióta eltévesztette. Végül is apró különbség: Spiced, Special. Szó se róla, jól oldja a szavakat a poharakban…

Nincs mondanivalóm a dologról. A művelt ember hajlamos pontosan megfelelő versikét vagy idézetet citálni egy-egy helyzetben. A bökkenő ott adódik, ha valaki megérti. A katasztrófa pedig akkor közelít teljes nagyságban, ha lapul még figyelemreméltó dolog, az el nem hangzott folytatásban. Okos ember pedig nem ereszt el olyan dolgot, ami félúton bumeránggá válik.

De hagyjuk ezt. Inkább kérdeznék valamit.
Amikor egy kombájn aratás közben legázol egy rókát vagy egy őzgizdát, noha ugyanaz történt Te mégis másképp ítélsz. Egyiket kissé helyesled, a másikért neheztelsz. Vagy elejét véve a felzúdulásnak inkább átfogalmazom: egyikért kevésbé neheztelsz. Hogy is van? Mert gyerekkorod meséiben az őzike jó a róka meg rossz? És ki mérte ezt? Aki írta? Csak ám valaki elmesélte, és ha akarja, kereshetett volna olyan történetet, ahol a róka jó.
A meséért te felelsz. És mindegy mit akartál mondani, számítani az fog, amit abból értenek.


terabithia tükrei XXVII.


Sosem fogom megtudni az okát, de az olajfüzek apró sárga virágainak illata azon kevés dolgok közé tartozik, amit nagyon szeretek. Ráadásul elvarázsol.
Akkor is virágoztak, amikor a Báró földhöz vágta a poharát és akkor is virágoztak, mikor a szavakat belekevertük az üvegpoharakba.

A társaság épp szavakról vitatkozott. Nevetséges, de éppúgy, mint raszta-hajú bölcsészek egy kocsmaasztalnál. Az én véleményem nem titok: vannak szavak, amikhez nem kell, mert nem lehet mit hozzátenni. Majd egyszer elmesélem. Amiért félre húzódtam, pusztán azért volt, mert ez a filó beütésű vita kezdett komollyá válni. Ráadásképp a hűség egyensúlyba tartásához fűzött gondolatomhoz, egyik cimbora neje (mert e jeles nap azon kevesek közé tartozott, mikor egyik-másik cimborát felesége vagy barátnője is elkísérte), noha roppant óvatosan fogalmazva, annyit fűzött hozzá, hogy baromság. Egy vállvonással elintéztem, komolyan mondtam, amit mondtam, ahhoz szoktam magam tartani. …
Az ártatlan szavak, hűség, bizalom, megcsalni, és még néhány – csillogtatni kezdték élüket. Mindenki védte álláspontját és néha olyan példákkal támasztotta alá mondandóját, amit a múltból merített. Nemsoká, menetrend szerint társult még ide igazság, becsület és hasonlók. Nem kell ilyenkor sok, hogy a dolgok félre menjenek. Elég az a néhány palack MCS, ami az asztalokon vigyorgott.
Támaszkodtam a terasz kőkorlátjához, nagyokat szippantottam az illatos levegőből és olykor odafigyeltem a beszélgetőkre:
- Bármi is történt, ott azt akkor meg lehet beszélni. De úgy véglegesen. Ha az ember elnéz valamit a másiknak, akkor fakereszt. Sose emlegesse fel többet. Ha nem így gondolja, akkor meg vége a dolognak. Amikor  én ööö félreléptem, a nejem tűnődött egy ideig, majd egy versikével elrendezte. Sose hánytorgatjuk fel azóta.
- Versikével? – röhögött fel az egyik cimbora. Páran szintén fuldokoltak.
- Hogy is volt szívem? Csak arra emlékszem, hogy olyan mókásan dallamos volt.

-あなたは風の歌や木を聞いていますか?… - csendült fel a női hang. Aztán folytatta. Angyalarccal. Elbűvölő volt… a megbocsátás tiszta kezű szobra…

Hisz a cimbora emlegetni szokta, hogy valami kulturális szakértő a neje és hogy roppant okos.
A hűségről annyit mondtam az előbb, hogy ha ütközés van, az időrend a legpártatlanabb fokmérő. Akit hétfőn ismertél meg, ahhoz köt a hűség, a szerdán megismerttel szemben, ütközés esetén. És hogy nincs mérőszáma, mert vagy egy vagy nulla.
Nem vall bölcsességre, hogy ilyen önelégülten vigyorog. Nem ismer bennünket. És mit sem tud a kolostor meséiről… Egy elméletet meg nem nevezünk ostobaságnak, míg ki nem próbáljuk. Évekkel hamarabb ismertem a férjét… és a hűséggel együtt jár az igazmondás.

 - Váu! – tapsolták meg páran. –
 - Lehetne magyarul is? – méltatlankodott a Báró.
- Csak egy buta keleti szólás – legyintett az angyalarcú szoprán - arról, hogy mindenki hibázhat, és …
 „…Hallod a szél és a fák dalát?” – szólaltam meg csöndesen. És végigmondtam még azt a három sort, amit Ő is elmondott:
„Hallod ifjúságunk susogását?
Másoknak kell lennie, kik boldogan
Emlékeznek ifjúságuk
Elmúlt szép napjaira. ”

 Részemről én befejeztem, elmondtam, amit mondott. A cimborám viszont elégedetlen volt:
- Akkor hosszabbnak tűnt…
Az angyalarcon diadalt véltem átsuhanni. A Báró mindig is intuitív alak volt: gondosan a kezembe nyomott egy MCS-as poharat és látni véltem, hogy lélekben vállat von.
 - Ó hogyne, van tovább is- fordultam oda.
("„Elmúlt szép napjaira,)
Mert megtetted így megtettem,
Most egyenlő lett a világ.
De hallgasd, másképp susog a szél
És gúnyosan dalolnak a fák.

A Bárónak volt érzéke a líra egyszerű prózába tételéhez. Természetesen ő röhögött fel először rám nézve:
 - Miért nem csak annyit mondtál: egy-egy, fújjuk le? - nem lepett meg, hogy pontosan érti...

Miért? Mert a katasztrófát akkor érted meg teljes mélységében, ha lapul még figyelemreméltó dolog, az el nem hangzott folytatásban.
"... és teszem, újra és újra,
míg át nem billen a világ.
Mert így halkul el egyszer a szél
és állnak majd némán a fák."


A továbbra is mellettem álldogáló Bárót nézve, tudtam, hogy ha majd eljön az idő, mikor utoljára mesél itt a teraszon, akkor a maga módján, elmagyarázza. Ó, nem azt, hogy miért vele lett "egy-egy". Azt megértem. Hanem hogy miért róla szól és egyáltalán miért kellett a folytatás?
És nagyon remélem, hogy csak én fogom érteni.