pihenő II.

Jó ez a kert meg nincs kerítés dolog, de nem számoltam azzal, hogy annyi mindent bedobálnak, hogy előbb-utóbb elmerülök.

Ráadásként a mérleg dolog, meg hogy sokszor hallgatunk, amikor a beszéd segítene…

Aztán eszembe jutott a matektanár. Igazából nem értettem, miért ékírást használ az órán, de azt elismerem, nagyon szépen csinálta. Engem az nyűgözött le inkább, hogy addig húzgálta a dolgokat keresztbe, amíg végül néha csak az maradt: ez egyenlő azzal. Egyszerűsített. És azt is mondta, hogy matematikával a világ bármely dolga leírható. Akkor viszont elméletileg bárhol egyszerűsíteni lehet … csak át kell húzni párban a dolgokat. (Kettesével, bizony, mert ha kidobtál valamit, valakit, nem árt tudni, hogy azzal rögtön magadat is dobtad; és az égilakók humorérzékének hála, általában te puffansz ilyenkor nagyobbat, de legalábbis hangosabbat...) Vagy át kell csalogatni az egyenlőség másik oldalára. Márha felírtad a képletet... Márha fel tudod írni a képletet... egy próbát megér.

Ha rendet akarsz tenni, akkor következetesnek kell maradni, egyébként mit sem ér. És nagyon sajnálatos, de a következetesség  bizonyos látásiviszonyok között kegyetlenségnek tűnik (-viszont, ha a kényelem-praktikusság-türelem fogalmakat el tudod választani a lustaságtól, és azzal is tisztában vagy, hogy az étel jóízének semmi köze ahhoz, hogy életben tart-e vagy sem - akkor ezzel nemis kell foglalkozni...). A törvény vagy vonatkozik mindenre, vagy hagyd a fenébe. Két törvény szerint nem megy. És az elején kell kezdeni. Amikor még van idő, akkor sokmindent lehet. Mármint nem feltétlenül mondani valamit, hanem hallgatni tovább. És ha döntöttél, akkor az maradjon úgy. Ha csak nem változik valami nagyon lényeges... az, hogy eltelt mondjuk egy nap, nem tűnik lényegesnek...

Ha kigyullad a ház … néha van, hogy emberek a kapkodás miatt pusztulnak benn – és még ezer más ok miatt természetesen. Most még nem ég, tehát végig gondolhatok pát dolgot és variálhatok kedvemre, mert van idő. Szóval mi van, ha tűz lesz? Mit is viszek ki először?  Már ha tudok, de most nem ez lényeg. Persze, hogy a gyereket. Van több? Mekkorák? Egyszerre mennyit bírok? És ha megsérültem? Mondtam, a mérleg gyilkos dolog. De egyik oldalon esélyt ad. És most még el is magyarázhatod a gyereknek, hogy mit akarsz neki megtanítani. Béke után jön a háború.

Azután mi jön? A tévé?  Most kipróbálhatod, hisz csak elméletben van tűz. Emeld csak fel, aztán fuss vele ki az ajtón. Na ugye, hogy ott hagynád. A régi megsárgult fényképek? Ugyan, digitalizáld és told fel egy tárhelyre. Hogy erre kinek van ideje, nem ér rá az ember? Mindig lenyűgözött, hogy azok álmodoznak örök életről, akik egy esős vasárnap délután nem tudnak mit kezdeni magukkal.

Vagy a gyerek után nem is érdekes már semmi, mert a hely, az egy dolog, ahogy a tárgyak is.

Ha az ember következetesen rendezkedik, talán van esélye. Mármint bölcsen fogadni a sípszót... bármit is fújjon le.

A világon mindent túl lehet egyszerűsíteni: a szerelem kémia, a barátság neurológ. Elsőre nagyon nagy baromságnak tűnik. Egészen addig, míg eljön a nap, hogy nem tudsz aludni... A molekulák elfogynak a reakció során, a neuron kapcsolat azért kitart egy ideig - feltételezve, hogy helyes nevet adtál a dolognak.  Hogy melyik fontosabb? - már említettem a látásiviszonyokat...

Azokat, akik tőlem valaha is megkérdezték, hogy az alma vagy a körte fontosabb-e nekem, nem valószínű, hogy sokáig láttam. Ez a világ legrosszabb vicce. Ez - amit még konyha-filozófiának se neveznék - meg pár sör olyan aknamezőre viszi az embert, ahonnan sérülés nélkül nemigen lehet szabadulni. Az alkohol még a rózsaszín ködöt is oldja: igen gyorsan rádöbbenti az emberkét, hogy a szerelem tényleg magánügy, azé az egy emberé, aki szeret…

De van valamink, ami mindenütt ott van.

Rászoktam, hogy a valós időt veszem döntési alapul. Ha valakinek hamarabb ígértem valamit, akkor az maradjon is úgy. És úgy is marad. A sértődősök meg kikoptak az életemből. Volt rá gondom. Egy elfogulatlan dologra nincs mit megsértődni. Ha elígérkeztem bárkihez kertet ásni úgy egy hete, nekem valaki ugyan ma reggel nem kezd nyígni, hogy menjünk moziba, és főleg nem tesz hozzá zsaroló effekteket, ha tartom magam a kertásós ígéretemhez. Hogy ez nem ilyen egyszerű? Hmm. „ Tudsz repülni? Nem. Próbáltad már? …”

A féltékenység meg egy másik dolog, én előszeretettel hívom űr-betegségnek, klasszikusan egyébként a birtoklási vágy egy változata. Más lapra tartozik. Ott csupán csak annyi az eldöntenivaló, hogy akarsz vele nyűglődni vagy sem... az űrön meg egyébként könnyű változtatni...

... mindenki azt tesz, amit jónak lát. Értetlenül csak az előtt állok, hogy utána miért hibáztat mindig másokat?