üvegpoharak V. pandora szelencéi

„… és soha, de soha ne nyúlj te a dobozba. Aki kavicsot dob a múltba, annak ágyúlövés jut válaszul.”


Van egy dolog, amit én úgy hívok: ücsörögni. Szeretem. Persze nem kényszerű várakozásra értem, kellemetlen helyeken. Hanem mikor az ember önszántából ücsörög. Igaz a várakozást is lehet bizonyos körülmények között ücsörgéssé lényegíteni: példának okáért a vonaton. Az óra 5 percenkénti nézése nem segít a dolgon, ha te vezetnéd a mozdonyt, akkor se mehetnél gyorsabban – csak felborítanád a szerelvényt. Így szerintem ezzel – bölcsen – két teendő van: indultál volna el hamarabb, ha időre mégy, vagy pedig lényegítsd át a türelmetlen, felettébb ostoba idegeskedést ücsörgésnek. Meglátod, sokkal jobb lesz. Az ücsörgés egyik lényege az, hogy egyrészt időt adsz magadnak nézni, aztán pedig időt adsz magadnak a látásra is.


Egyedül vagy akár másokkal, ismerősökkel vagy épp majdnem idegenekkel, tömérdek helyen lehet ücsörögni. A parkban, játszótéren, teraszon, a présház előtt a diófa alatt, a kertben régi hintaszékben, tábortűz mellett vagy épp a nappaliban.
Egyik érdekesebb, mint a másik. Csak adj időt magadnak. Elismerem, 10-20 másodperc elég, hogy megállapítsd, ez a nappali tisztára van nyalva. Aztán kimégy kisdologra és meglátod a kosztól felismerhetetlen flakonokban lapuló tisztítószereket…
De nem ezért jöttünk most ide.
A türelmes ücsörgés mindig elvezet oda, hogy előkerülnek … ők.
Nem is sejtenéd, mennyi helyen lehetnek. Van, aki pontosan tudja hol vannak. Van, akinek az egész helyet ki kell borítania, hogy megtalálja. Megesik, hogy szem előtt vannak. De nem ritka, hogy lapulnak… fiók mélyén, poros bőröndben, ágy alatt, pincében, padláson.
De mindenütt megtalálod őket. Ők „a dobozok”.


Ha eljön az idő, előkerülnek. Mert aki beszél hozzád, kézzelfogható bizonyossággal akarja megtámogatni, amit mond. A történetet, ahogyan ő látja. A dobozban viszont ott szokott lapulni az igazság. Sosem egy tárgyban. És főleg nem abban, amivel épp előtted integetnek... a lényeget rejtő tárgyat, már az előbb félrelökték hanyag/gondos kezek ... Ha tudsz ücsörögni, érteni fogod...

Az idők során számolatlan sok dobozt szedtek már elő, a számolatlan sok történethez, amit hallottam. Lapultak ott elszakadt karláncok, aranymedálok, üvegcserepek, bonbonos-papírok, megfakult levelek, gyűrt fényképek, rozsdás kulcsok, összegyűrt vonatjegyek, régi gyerekjátékok, összetört órák, üveg-címkék, fakult papíron verstöredékek, és hihetetlen dolgok. A történetek persze –látszólag – mindig mások.


Aztán megértettem. Formájára nézve teljesen mindegy mi van a dobozban. A lényeg máshol lapul. A mondandójukban. Ezek a tárgyak, megfelelő körülmények között, képesek összefoglalni a történetet, ami révén a dobozba kerültek. Illetve, azt hiszem pontosabb, ha azt mondom, hordozzák az igazságot.
Nagyjából ezer dobozolt tárgy közül hét-nyolcszáznak két mondanivalója van a régen történtekről:

- Miért ... (szerettél annyira, mikor én nem szerettelek?)
- Ha akkor ... (azt mondod, amit gondolsz, most nem kellene keseregned.)


És soha, de soha ne nyúlj, te, az előtted lévő dobozba … ezek a tárgyak nehezek. Nem a te dolgod változtatni a súlyukon. Nem is tudod, hogyan kell. Ezért legyen eszed, maradj csöndben és mozdulatlan… A kézhez, ami a dobozt tartja, tartozik valaki, aki épp történetet mond. Hidd el, ennyi idő után már neki van igaza.