függvénytáblázat VII. - kicsengetés

„Egy kőműves tanuló – legyen bármily kiváló a gyakorlatban -, az én fogalmaim szerint akkor sem lehet mester anélkül, hogy ne ismerné –egy bizonyos mélységben, persze-, mondjuk a falazó anyagok szerkezettanát. Bármennyire is szeret inkább falat építeni, azért ezt meg kell tanulnia. Amíg pedig ez az én dolgom, addig megpróbálok úgy tanítani, hogy ez így is legyen. És semmi okát nem látom, hogy ez ne vonatkozzon bárki mást tanulóra is.”(w.y.)

Vannak napok, amik közelítenek. Vagy tudsz róla, vagy nem. De egyszer eljönnek. Egy olyan nap az is (aminek ezer oka lehet), hogy fogod magad és odább állsz.

Nem hinném, hogy különösebben a homlokomra volt írva, de az emberen ilyenkor látszik bizonyos hanyag –dekadens - kedv. A profit onnan lehet megismerni, hogy minden körülmények között elvégzi a dolgát. Nem számít hangulat, fejfájás és más egyéb olyasmi, ami általában az emberek többségének megfelelő ok a kibúvókra.

Mindig is azt véltem, hogy nem azt kell megtanulni ki mit mondott, hanem csak esetlegesen arra emlékezve, azt felhasználva, magunknak kell eltűnődnünk a dolgokon. Viszont a tanulás (intézményesítve) megköveteli, hogy legalább egyszer olvass, hallj arról mit hordtak össze addig az adott témáról. Utána, ha ellenőrizni akarod, ki mit tanult (vagy inkább mit tud) csak egy helyzetet kell teremteni, hogy elguruljanak a gondolatok. Képtelen helyzetet generálva pedig azt is meglátod kinek, hogy világít az agya.

Könyvek és a filmek. Ki szereti, ki nincs odáig értük. De tanulni lehet(ne) belőlük. Ahhoz viszont kézbe kell venni vagy meg kell nézni őket.

Tanítani nehéz. Ha akire irányul tudja, hogy most tanulnia kell, ott rögtön megjelenik, egy nem akarom hozzáállás. Többnyire. A legjobb hatásfokot akkor éred el, ha nem veszik észre, hogy tanulni kell. (Akit megpörgetsz, az egy ideig nem tudja, milyen irányba megy. Ez az egyik legerősebb mentális fegyver és a vérprofik is ezen elv alapján hazudnak.) Ezt olykor nagyon nehéz lehet kivitelezni (reál), és van mikor könnyebben megoldható (humán).

 Nem tudhattam, hogy valahol félúton abbahagyom, amit elkezdtem, de azt szerettem volna, ha nem vész kárba az, amin már túl vagyunk. Ezért kitaláltam a "konyha" problémáját, és otthagytam.

Mivel már nem igazán számított, ezért mozdítottam a paramétereken. Önszabályozós határidőt jelölve meg.

Ugyanis megkötöttem, hogy ne válaszoljanak első felindulásból, vagy egy ráérő este vagy üres vasárnap délután miatt. És mindenképpen várjanak meg két dolgot. Egy személyes katasztrófát, és amíg többségében elolvassák-megnézik a listán szereplő könyveket-filmeket. Gyakorlatilag ez bármekkora időkorlátot jelenthet ettől kezdve…

És csak ez után írják le, amit gondolnak. És mivel abból indultam ki, hogy az emberek sose látják a nyilvánvalót (...Ha akire irányul tudja, hogy most tanulnia kell, ott rögtön megjelenik, egy nem akarom hozzáállás. Többnyire. A legjobb hatásfokot akkor éred el, ha nem veszik észre, hogy tanulni kell…) ezért nyugodtan hozzádobtam egy megjegyzést: a könyvek-filmek nélkül nem fognak boldogulni a problémával.

A problémát képtelenül agyamentté kellett tenni, ráadásképp úgy, hogy látszólag illeszkedjen a (...-ak) trendjébe, mert hisz egyetlen dolgot akartam: olvassanak és nézzenek… tanuljanak.

Mert bármennyire is nem tetszik, egy idő után már ők írják majd tovább  a Történetet. Ehhez pedig nem árt, ha tudnak ... és mi nem taníthatjuk örökké őket, mert vannak napok, amik közelítenek. Vagy tudsz róla, vagy nem. De egyszer eljönnek. Egy olyan nap az is (aminek ezer oka lehet), hogy fogod magad és odább állsz.