– Oké! Oké! … értem.
…láttál eleget? Tanultál? Okultál és megjegyeztél dolgokat? Kerülted a hibákat? Hogy nem szoktál veszekedni? Sose balhézol?
— Jól van, stop! Én mind elhiszem, miért is ne tenném? De… ez a tanultam-gyűjtöttem-megjegyeztem-satöbbi… nekem nagyon ismerős.
Olyan ez, mint a könyvespolc. Rakod rá az észt és okosságot. Aztán, ha évek múlva kutatsz a polcon, akkor egy-két könyvnél dünnyögsz: ez mi a fenét keres itt? Felesleg, hordalék, kolonc…
És figyelted mi történik a könyvespolccal? – egy idő után a rárakott könyvek mit tesznek vele? Elhajlítják. A súly alatt egész egyszerűen elhajlik. Mindegyik. Nincs kivétel. Még a legerősebb polc is, csak esetleg nem látja a szemed. Az még rosszabb, mert alattomos a hajlás…
Mondhatnám idomul – a könyvek (súly) függvényében.
... az embertől is elég sokat elvárnak, nem? Egy csomó koloncot akaszt rá a társadalom, egyéb butaságokról nem is szólva...
… Szerintem nem jó görbe polcnak lenni… szerinted?
... De fotelformájúnak se sokkal jobb.
A világot nézheted, ahonnét csak akarod. Mondjuk ülve, fotelból.
A te fotelod, millió részletből áll össze. Olyan apróságokból, hogy mézzel iszod-e a teát, és melyik oldalon gyalogolsz az utcán. Hogy van-e hangos véleményed vagy egy megalkuvó alak vagy. Hogy tepertővel vagy cukorral szereted a túrós tésztát – és számlálhatatlan sok részletből még. Olyan sok az összetevője, ennek a te fotelodnak, hogy az idők folyamán elvesztél benne...
Emlékszel mit mondott Keating (Dead Poets Society)? Hogy a dolgokat más nézőpontból is szemügyre kell venni. Vajon képes vagy még rá?
Te is tudod, hogy az évek számának emelkedésével egyenes arányban nő az az idő, amit az ember előre tervez. És piszokul kiakad, ha kis tervei nem jönnek össze… Na meg a sóhajtozás – szoktál olyat mondani, hogy „régi szép idők”? És tudod, hogy miről beszélsz? Tuti, hogy nem a negyven wattos közvilágítást, a három nap szavatosságú sört vagy a hűtőgép nélküli világot siratod. Dehogy. A tükörrel van bajod, meg hogy nem feszes már a hátsód és a régi ismerősöket sírod vissza. Ostoba vagy. Azok a csinos lányok vagy nyalka fiúk nincsenek már… Ha újra látnád őket oly sok év után, valószínűleg megijednél – az idő elbánt velük.
A fotel(od)ban nem lehetsz boldog. Besüppedve az ember csak morog. Ahhoz onnan ki kell kecmeregni. Ami a boldogság szót illeti, nem ártana, ha ezt jól értenéd. Nem arra gondolok, hogy…
— A szavak szenzitívek. A helyükre, környezetükre, hangsúlyokra és persze annak az észbeli képességeire is, aki éppen olvassa (írja), hallgatja (mondja) őket. Ezért néha nem is azt jelentik, amit, és olykor, nincsenek is ott... Szóval próbáld érteni a lehetőségeiden belül.
Most akarok segíteni:
Ezt a fenti boldog szót értsd: „a lehetőségekhez mérve elégedett”-nek. És kérlek, ne cseréld a ’mérve’ szót ’mérten’-re. – Hogy miért ne? Mert az emberpalánta sem úgy kezdődik, hogy a gyerek a veteményesben játszik... És ha már itt tartunk, általában figyelj, ha beszélnek - a „páratlan” nem feltétlenül csodálatost jelent, még ha ez zene lenne is füleidnek… éppúgy jelentheti azt, hogy valami egyedül van.
Ha kikecmeregtél a fotelból, az nagyon jó, de ne ragadj le és főleg ne bámulj ki üveges szemekkel az ablakokon. (Ezt már megbeszéltük.) Menj ki a házból, és menj ki a kapun. Ahol most vagy, azt utcának hívják. Két oldala van, akkor is, ha a település szélső utcájában laksz. Ez esetben a másik oldal: szántó vagy legelő vagy senki földje – ahogy tetszik.
Egyébként napos – árnyékos – járdás – földes – páros – páratlan vagy ha a magad helyzetéhez viszonyítod: odaát – szemben – átellenben – túloldalt – vége — eleje.
Amit jól a fejedbe kell vésni az végső soron nagyon egyszerű: csak az egyik oldalon lehetsz (/lakhatsz/élhetsz/ítélhetsz) egy időben.
A zajra majd visszatérünk, ez csak a forgalom zaja. Ha akarod, nevezd háttérzajnak. Utca nincsen e nélkül.
Ahogy utca nem létezhet figyelő szemek nélkül sem. Erre is visszatérünk.
És persze egyik lakó ezt kedveli, a másik amazt ... hát persze: titkos társaságok...
És a kontraszt... az utca első háza a templom, az utolsó meg a kupolda...
Nos igen. Sajnálatos módon kitérők nélkül nem ússzuk meg. A csigaháztörés már csak ilyen – óvatosan kell csinálni, mert a puhatestűek sérülékenyek…
Ami az arcokat illeti – amik nagyok -, erre a pénzverés szabálya irányadó: amíg van rá fedezet, miért ne?…
És mielőtt elfeledem, ha valaki a páratlan – földes – árnyékos oldalon lakik, egy zug (pár házat tartalmazó zsákutcácska) utolsó házában – attól ő még nem az ördög. Ha rá akarják fogni, persze eljátszhatja, ha van humorérzéke. A páros-páratlan, napos-árnyékos satöbbi szavak sorrendje nem értékrend, hanem – mondjuk most azt: - a nyelv zenéje miatt alakult így. Ha értékrendként bánsz - most épp - e szavak sorrendjével az nem fog dicsőségedre válni. Ahogy a ezidáig sem vált…
... mert az utcában a páros a jobb oldal, de ha a páratlanon laksz, akkor az lesz neked a „jobb” oldal...
