Mindenkinek egy kiáltás az élete.
Azt hiszem, az öreglányé sokáig fog visszhangzani...
Bandika néni elmondta párszor, hogy bulis lesz temetése napja. Mi a fenét lehet erre mondani? - Ráhagytuk.
Amikor elérkezett a nap, kiderült, igaza lett.
31-én temették.
Decemberben... ennél ugyebár, vajmi kevés bulisabb nap van... Nem gondoltam volna, hogy ez előfordulhat, de végtére is, ez a világ a pénzről szól... és Bandika néni különb dolgot is elrendezett már. Úgyértem életében, persze...
... ráadásul a röhögés - igaz diszkréten - már a temetőben rázta a népet. Illetve figyelmes szemlélő észrevehette, hogy csak azokat, akik az utcában laknak vagy laktak.
Kétszer Kovács, révész Gyuri, ninja Zoli, sima Tomi, szobrász Lajos, elnök Aranka - és a többiek, mind.
Viszont, hogy megérthessük, ahhoz ezt a történetet máshol kell kezdeni. Messze, viszonylag messze az időben. Már ha egyáltalán olykor ki lehet bogozni, hol is kezdődött egy történet. Mert az távolról sem olyan egyszerű, mint képzeled... Például kezdhetném ott, hogy miért írtam kisbetűvel a nevüket? Mert nem a nevük. Csak úgy hívjuk őket... naja, főleg a hátuk mögött...
A gyerekek mondogatták (egy film után szabadon) az alapos magyarázatokra - értsd kivesézés -vagy a pletykaszagú dolgokra - értsd unatkozok, beszélgessünk -, hogy: "mindent öcsémről".
Ám tetszik vagy vagy sem, az időben el kell ugrani, és a házszámokat sem árt végigvenni... és nem is csak az embereket. Mert az utcához például hozzátartozik Tuntulla is. Ott áll révész Gyuri háza előtt. Illetve az ott Tuntulla II.
De Bandika nénivel kezdtem.
Fogalmam sincs mikor született. Ami azt illeti, másnak se nagyon. Foglalkozására nézve Bandika néni "főállású étekkészítő és hivatásos virágvigyázó" kategóriába pozicionálta magát. Ezen csak addig röhögsz, amíg eszedbe nem jut(tatom), hogy a nejed által huszonezerért vett szobazöldséget pusztulva találtátok, nyaralásból hazaérkezvén... Enni meg mindenkinek kell.
Bandika néni onnan kapta a nevét, hogy minden gyereket Bandika-nak szólított. Válogatás nélkül. A többségünk pedig süket öregasszonynak tartotta. Emlékszem, kétszer Kovács felesége hogyan magyarázta - jó hangosan - Bandika néninek, az utca közepén, hogy a lánya nem Bandika, nem is lehet, mert lány, hanem Gréta a neve. Kárbaveszett fáradtság... Le is szoktak a próbálkozásról.
... így Bandika néni lett a neve. Évtizedekre.
A mai napig.
Mert a temetésen egy nemrég az utcába költözött (fiatalabb) fickó kissé hangosabban mondta oda a nejének: kár hogy nem ismerték jobban, poénos lehetett az öreglány, nem semmi ez a dec31-es temetés, meg az is jópofa, hogy minden gyereket bandita-nak hívott...
... süket öregasszony, mi?
Nagyjából ennyi kellett azoknak az utcában lakóknak, akik hallótávolságon belül álltak. Ezen - függetlenül attól vagy éppen azért hogy hol vagyunk -, csak röhögni lehetett.
Egyébként nem csak poénos, hanem kedves asszonyka is volt. Dokumentálhatóan az volt annak idején a közvetlenül hozzám intézett első mondata: "Magát meg fogják lincselni." - és ki gondolta volna, hogy gyakorlatilag e szavai vezetik be az I. némberháborút?
Persze akkor még sem őt, sem az utcát nem ismertem.
Aranyló völgynek hívtam a környéket... Most meg Mos Eisley-nak. A megismerésről, úgy gondolom, ez mindent elmond. És persze ott a költözési együttható... a maga beszédes módján...
Változnak az idők...
