Keresés a blogban és máshol

2010. december 24., péntek

Egymillióan a magyar sajtószabadságért (1)


Hogy én miért vagyok nyugtalan, azt meg tudom mondani. Csak összeillesztettem pár gondolatot magamban:
1. Az ezer mérföldes út is az első lépéssel kezdődik.
2. Ha a célhoz vezető útra lépsz, akkor nyilvánvaló mit szeretnél.
3. A történelem cseréli a díszletet, ezért nehéz észrevenni, hogy ismétli magát.
4. Ezért dolgok kezdetén kell ügyelni az egyensúlyra, mert utána késő már.

2010. november 29., hétfő

R.I.P. Szívós János



Ha emlékezetem nem csal, 1990 nyarán találkoztam vele először. Az MN 3121-nek Fóton volt a kilövő területe. Motorral jártam arra, hogy néhány Cserépfaluról odakerült katonát megkeressek. Így derült ki, hogy odavalósi. Jót dumáltunk (vele és egy Lott nevű társával) és én megígértem, hogy ha arra járok, feltétlen megkeresem. Pár évvel később, mikor a társaság Cserépfalura kezdett járni - a képek egy ilyen alkalommal készültek -, beváltottam az ígéretem, és attól kezdve, ha arra vitt az utam, mindig összefutottunk

2010. november 27., szombat

Fülbevaló - Szállj velem! (Fohász) -vincze lilla


Annak idején sokat mondogattam: "Hősök, téglák, árulók." Akkor tettem ezt, ha megvolt a véleményem valakiről, de nem akartam egyenesen megsérteni. Sokáig úgy is gondoltam, hogy az árulónál nincs rosszabb. Furcsa módon mostanság egy barátom révén rádöbbentem, hogy az árulásnál is van még lejjebb: a gyávaság. Nem kell hazudni, elég ha az ember hallgat és kerül.

2010. november 26., péntek

Fülbevaló - Minden rendben - Sigur Ros (all alright)

Ne hiányolj senkit se a múltadból. Minden bizonnyal tett vagy tettél érte, hogy ne legyen benne a jövődben.

2010. október 30., szombat

Ádám naplója

Amikor felébredtem már nem voltam egyedül otthon. Egy új teremtmény bukkant fel mellettem - a hosszúhajú!
Vasárnap:
Amíg eszméletlen voltam, alighanem furcsa dolgok történtek velem, mert észrevettem, hogy a bal mellemen valami forradás van. Egyáltalán nem fáj. De már pusztán az a körülmény, hogy az új teremtmény első bemutatkozása nem járt baj nélkül - nem sok jóval biztat a jövőt illetően.
Hétfő:
Ez a hosszúhajú teremtmény mindenütt az utamban van, mindig vár rám, vagy szalad utánam. Ezt nem nagyon szeretem. Úgy volna jó, ha ott maradna a többi állattal együtt.
Ma borús idő van. Keleti szél süvít. Valószínűleg esőt kapunk ... Kapunk? Miért beszélek többes számban? Mi kapunk? MI az, hogy mi? Hol ragadt rám ez a többesszám? Most jut eszembe, hogy az új teremtmény szokott így beszélni.
Kedd:
Az új teremtmény folyton beszél. Főként azzal foglalkozik, hogy a dolgoknak nevet adjon. A nagy vízesést - amit úgy szeretek - elnevezte Niagarának. Nem értem miért. Azt állítja, hogy az a zuhatag pontosan olyan, mint egy Niagara, tehát nem is lehet más nevet adni neki. Mondhatom gyenge indok. Jómagam már semmit nem nevezhetek el. Az új teremtmény maga ad nevet mindennek, ami az útjába kerül, mielőtt én még szóhoz jutnék. Itt van például egy új madár, a Dodó. Azt mondja, csak rá kell nézni, mindjárt tudhatjuk, hogy Dodó, mert pontosan olyan, mint egy Dodó. A név már rajta is fog ragadni. Mégis fárasztó és hiábavaló lenne, ha ezeken a dolgokon bosszankodnék, pedig mit jelent az, hogy pontosan olyan, mint egy Dodó? Én talán olyan vagyok, mint egy Adó? Azért is Ádám lesz a nevem, a madarat pedig Drontónak fogom hívni és kész...
Szerda:
Az eső ellen kalibát építettem, de nem tudom békességben, egyedül használni. Az új teremtmény egyszerűen betolakodott. Amikor megpróbáltam, hogy kiszorítsam, arca, amelyet kézfejével dörzsölgetett, nedves lett, és olyan hangokat adott, mint némely állatka, ha bajban van.
Csak ne beszélne annyit. Szakadatlanul fecseg. Mindez talán úgy hangzik, mintha mindenáron akadékoskodnék vagy ócsárolni akarnám ezt a szegény teremtést. Eszembe sincs. Csakhogy eddig még nem hallottam emberi beszédet, ezért bántja a fülemet minden új és szokatlan hang, mely álmodozó magányom ünnepélyes csendjét zavarja. Az új hang túl közel van hozzám, szorosan a vállam mögött, vagy a fülem mellett, előbb az egyik, aztán a másik oldalon. Eddig inkább olyan hangokat szoktam meg, amelyek távolabbról jönnek.
Péntek:
A dolgok elnevezése vígan folyik tovább, nem tehetek ellene semmit. Közben az új teremtmény olyan logikát árul el, amely ellentmond az enyémnek - tehát nem i lehet helyes.
Szombat:
Az új teremtmény túl sok gyümölcsöt eszik. És ami a legaggasztóbb, főleg az almát kívánja meg, különösen, amióta hallotta, hogy némelyik alma fogyasztása tilos. Úgy látszik, különösen szereti a veszélyes dolgokat, bár azt állítja, a sok gyümölcsöt csak a karcsúsága kedvéért falja. Jellemző a logikájára, hogy a karcsúság kedvéért kockára tenné még a Paradicsomot is.

...

2010. szeptember 14., kedd

lásd

Az igazság azért viszonylagos, mert hogy nézőpont kérdése. Egyet lépve, már minden másképp látszódhat. Megeshet, hogy valamely dolog előbukkan a takarásból és egy másik dolog nem látszódik. Persze az emberek szeretnek gyorsan ítélkezni, ahelyett, hogy lépnének egyet és körbejárnák azt, amit igaznak vélnek. Ráadásként, amikor beszélsz hozzájuk, azon gondolkodnak, mit mondanak majd, ha te befejezed a mondanivalód. Ritkán figyelnek oda. Épp ezért, a hazugság kissé bonyolultabb dolog, mint gondolnánk.

hely

Az ember üdvét önmaga találja meg, sokszor tán éppen ott, ahol egy másik társa poklot alkotott.

Libera - Always With You

A Kívánságok Aranyszemű Királynője időnként egy-egy embernek kölcsönadja a medálját. Egyszerű használni, bele is van vésve az útmutató: "Tégy, amit akarsz."
Sajnálatos módon keveseknek jut eszébe, hogy megfordítsák a medált. Pedig a hátuljára is van írva. Ó, nem olyan fontos: csak az van oda vésve, hogy mibe fog az kerülni neked, ha megteszed, amit akarsz.

2010. június 28., hétfő

kínai közmondás

Van egy régi kínai közmondás, miszeritn: ha elérsz az utolsó oldalra, csukd be a könyvet. Milyen egyszerűen hangzik. De ha belegondol az ember, hogy mit is jelent, akkor már kissé kellemetlenebb.

2010. június 27., vasárnap

különös

Nagyon furcsa, de nincs mit tenni. Néha, ahhoz, hogy megőrizzünk dolgokat, le kell mondanunk róluk.

2010. június 21., hétfő

2010. június 16., szerda

erő

Néha úgy vélem, talán annak a legjobb, aki eléggé erős ahhoz, hogy egyszerűen kérje, amit akar.

2010. június 14., hétfő

állapot

Hiányzik, hogy nem vagyunk már annyit együtt, mint régen.
Bánt, hogy ez akkor sem lenne már így, ha közelebb lennénk.
Fáj, hogy ez téged már nem is érdekel igazán.

Megfelelő pillanat

Nagyon sokszor elhibázzuk ott, hogy alkalmas időpontot, megfelelő pillanatot keresünk a mondanivalónkhoz. Nincs alkalmas időpont. Azt, hogy valaki hogyan fog reagálni a mondandónkra, már két dolog eleve úgyis eldöntötte: milyen az akinek mondjuk és hogy mit is akarunk neki mondani.
Ha alkalomra várunk, azzal csak azt kockáztatjuk meg, hogy a másik jön rá magától, vagy ami még rosszabb, megtudja valaki mástól. Ez utóbbi esetben, általában nincs is tovább.

2010. június 1., kedd

I won't say: Adieu





Játsz - erősen és gyorsan
Játsz - lazán és szabadon
Játsz - úgy, mintha nem lenne holnap




És egy másik változat (a film végéről)

2010. május 23., vasárnap

néha hallgatni kell

Van oka, hogy nem mondhatod meg mindig a másiknak, amit gondolsz. Ha olyasmit juttatsz az eszébe, amin nélküled nem gondolkodna el, azért Te felelsz. Mert, ha elgondolkodik, akkor annál a gondolatnál elidőzik.
És minden gondolat, amelynél az ember elidőzik - akár szavakba foglalja, akár nem - feltétlenül árt vagy használ az életének.

2010. május 22., szombat

Az emberek

nehezen, vagy sosem tanulták meg, hogy könnyű valakit úgy szeretni, ha mindig olyan, amilyennek te szereted. Ha valakit megkedvelsz, az mindig egy egész embert kell hogy jelentsen. Ha akár egy egészen kis részt is megtagadsz belőle, úgy nem a tiéd többé. Magad miatt veszted el, lassan, észrevehetetlenül, de biztosan.

tégy rendet

Pár év látszat-életet, azt hiszem
megtakarít egy jó és bölcs radír:
kitörli a világból csendesen,
amit a hiú ceruza leír.

barátok, hősök, téglák, árulók

... Óh, ember! napod gyorsan alkonyul,
rabnak becstelen vagy, s romlott, ha úr,
aki kiismert, undor tölti meg
tőled, lélegző hitvány sártömeg!
Szerelmed kéj, barátságod csalás,
szavad és mosolyod képmutatás! ...

közeledés

A várakozás - és ez meggyőződésem - nem hozza össze az embereket. Túl szűkre van szabva az időnk ahhoz, semhogy várjunk. Aki hamarabb meglátja a lehetőséget - indítson. Abbahagyni, visszalépni úgyis ráér. Mosolyogni kell és időnként megmondani, hogy mit érzünk, gondolunk a másikról. Nem olyan nagy dolog ez - mégha veszélyesnek is látszik. Egyedül nehéz, ha nem lehetetlen boldogulni. Vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy nem zavar a csönd. Elbújok egy pohár, egy cigaretta, egy mosoly mögé, és némán tudok örülni annak, ha olyan ül mellettem, velem szemben, akit szeretek. Mindegy, hogy jövő áll előttünk, vagy múlt mögöttünk. Ez csupán azt befolyásolja, hogy miről és mennyit beszélgetünk.

2010. május 18., kedd

néha nem

Vannak utak, amelyeket nem követhetsz, ellenségek, akikre nem csaphatsz le, városok, amelyeket nem támadhatsz, és csaták, amelyeket nem vívhatsz meg.

2010. május 17., hétfő

emlékezet

... az ember emlékezete furcsán alakítja a múltat, csak az eredmények vagy szerencsétlenségek kövei emelkednek ki a hétköznapok homokjából. Igazságtalan torzulás ez, mégis nehéz tenni ellene; mire észreveszed már elszálltak a napok, az évek, és amit visszaidézel, nem az, ami valóban megtörtént, csupán kivonata, ilyen vagy amolyan vetülete a múltnak, róla alkotott ítéletedet mai tudásod formálja, mellyel már azt is tudod, mi történt holnap.

végtelen történet


Közelbe jött a Semmi,
a Jósda néma már,
nem hallja többé senki,
hogy hangja föl-le száll.
Mind között, ki szózatomra
figyelni jött ide el,
e köoszlop-vadonban
most utolsó leszel.

2010. május 12., szerda

Methamophorses by Jean Michel Jarre - Silhouette

Sokan és sokat agyaltak már arról, hogy mi a zene. Nekem egy nagyon-nagyon régi megfogalmazás jön be a legjobban: 'a zene a külső mozdulatlanság és a belső száguldás'

2010. május 3., hétfő

fegyverek

Tulajdonképpen nem az számít, mit tart. A legveszélyesebb dolog a világon az emberi kéz. Amihez hozzáér, az fegyverré változik.

intelem

  Én, aki valaha volt neveimet számon sem tudom tartani, óvva intelek attól, hogy ebben a 'könyvben' tovább lapozzál. A Te számodra nem rejt ez sem értéket, sem kincset.
Nem a hangomat hallod majd, hanem saját ordításod, amikor rájössz, nem azt látod, amit szeretnél, hanem a tükrömbe bámulsz. Ha nem érted a múltat, mit is kezdhetnél a jelennel? A jövődet, nem az én dolgom elmesélni, noha kétségtelen, megtehetném.
 A vágy és az igazság összerázva oly keverék, amely a mélybe ránt. Nem neked íródnak e sorok, a Te szemednek villanások e képek, ezért fognak kísérteni. Ott lapulnak majd minden árnyékban, kitöltik az éjszakát. Ha hívatlanul mégis tovább tolakodsz a múlt mélybe vivő útjain, számolj azzal, hogy emlékem üldözni fog örökké és suttogásom mindig a füledbe visszhangzik majd, míg létezésed fennáll.




(Az intelem eredetileg,  a canadahun Trafik című blogjához született. A célja annyi volt és most is az, hogy gondolkodj, mikor olvasol. A Trafik közben szabadság miatt zárva van, és közben végleg le is húzta a rácsot. Idővel itt is megtalálod a régi dolgokat és persze, ha annak idején érdekelt valami, bizonyára a következő történetet is.)


Ha valamerre elindulnál a jacsejkán, itt egy kis segítség.

tábla tükrök mozgás történet ebook cold song

Ez az ugrótábla a következő helyekre visz, ahonnan általában tovább tudsz haladni, ha kedved épp úgy tartja.:
tábla - függvénytáblázat I. - ceruzák bejegyzéshez.
tükrök - terabithia tükrei IV. című bejegyzéshez.
mozgás - egy olyan sorozat elejére visz, amely 'pihenő, lépés, galopp, parkoló' címeket viselnek.
történet - Medok kavicsa című történetre ugrasz.
ebook - az ekönyvekkel, calibrével, kindlével foglalkozó nagyon egyszerű írásokhoz visz.
cold song - a link a Mentiras y gordas filmből való egyik jelenethez visz, a filmet magát is megtalálod...
Ha az egérmutatót a feliratokra viszed, általában pontosabb információt kapsz arról, hová is jutsz. Ahol a "később" szó is szerepel, azt a bejegyzést még nem tudod megnézni.

Több helyen láthatsz QR vagy datamátrix kódokat. A régebbi mobiltelefonok egy részére letölthető, az újabbak már eleve kódolvasó programmal vannak ellátva. A telefon QR kódolvasó programjának elindítása után, a kamerát a kis négyzetekre kell irányítani. Ha a kód beolvasásra került, általában hangjelzést hallasz.

email

Ahol email van az ábra alatt, ott a telefonod beolvas egy email címet, amin keresztül üzenetet tudsz nekem küldeni.
Az alatta lévő email linkre kattintva, a számítógépedről tudsz emailt küldeni.
Ezek az üzenetek itt a blogon nem jelennek meg.



mobilon

Ahol a mobil(on) szót látod, ott a telefonoddal (vagy tablettel) beolvasva a kódot, rögtön a rendelkezésedre áll az a link, ahol az aktuális bejegyzést olvashatod, filmet vagy klipet rögtön megnézheted.









Az utak végül eljutnak oda, ahová az emberek soha...